Szív küldi (Revizor)

Darvasi László minden bizonnyal az egyik legtermékenyebb kortárs magyar író. Novelláskötetei, regényei szinte záporoznak az olvasóra, de emellett még egy alteregóra is szüksége volt, Szív Ernőre, hogy rábízhassa a tárcanovellák közlését. POGRÁNYI PÉTER KRITIKÁJA.

Most kiadója (kiadójuk), a Magvető Szív Ernő-sorozatot indít, ráirányítva a figyelmet ennek a furcsa, kissé bőbeszédű és egocentrikus, de nagyon szerethető alteregónak a szövegeire.

Egy korábbi interjúban a szerző, mármint Darvasi László úgy nyilatkozott, hogy pusztán az irodalmi és a hírlapi publikációk szétválasztásának igénye miatt született meg Szív Ernő, és azért Szív, mert az soha nem áll meg, mindig dolgozik. Ahogy a tárcaíró is: folyton töpreng, folyton keresi a témát, hiszen a napi és heti penzum, a professzionális írás mint élettechnika nem enged más lehetőséget. Egy ember, aki úgy él, hogy mindig ír, álmában is, nyilván a vécén is, betegségben, szerelemben és egyáltalán, mindig. Így leírva rémisztő börtönnek tűnik ez az íráskényszer, miközben minden grafomán bölcsész egy ilyen, az írásban kiteljesedő életről ábrándozik. Ez a súlyos, belülről és persze kívülről is jövő kényszer sokszor szóba kerül Szív Ernő szövegeiben, mondhatni témájában és hangulatában is alapelemük.

Márton László egy Alföldben megjelent kritikájában úgy fogalmazott, hogy Darvasi „rendszeresen és folyamatosan aprópénzre váltja tehetségének egy eléggé nagy részét”, majd megmagyarázta, miért nem sértés ez az aprópénzezés. Az 1998-ban megjelent szöveg megállapításai óta még inkább egyszerűsödött a helyzet, a novellákra, rövidprózára még kevésbé van igény. Akkor is a nagyregény számít, ha megsimogatjuk a novellisták buksiját, és lehetséges, hogy egy rossz nagyregényt többre értékelnek, mint egy jó tárcát. Kiélesedtek az olyan szempontok, mint az eladhatóság és a piacképesség, miközben az a pillanatnyi és mégis világszerű csillámlás, amitől a Szív Ernő-tárcák utánozhatatlanok, nem pótolható más műfajokból. (Amikor először olvastam – menet közben – a Hogyan csábítsuk el a könyvtároskisasszonyt? című kötet címadó tárcáját, nekimentem egy kukának a Király utcában, amiből minden kiborult. Ez egy pótolhatatlanul emlékezetes pillanattá vált számomra, és azt a felszabadult nevetést azóta is a Szív-tárcák olvasásához kötöm.) Érdekes összefüggés lehet egyébként, hogy a tárca műfajának az időhöz való különleges viszonya, a jelenhez kötöttsége és folyamatos időszerűtlenségre ítéltsége miként értékelődik át az online működésmód tapasztalata hatására, amikor a 15 perc hírnév helyett már inkább csak egy pár másodperces vine vagy coub áll rendelkezésünkre. Miközben a hírlapi tárca menthetetlenül korszerűtlen műfaj, talán egyszer újra divatba jön.

Az olvasó néha gyanúsan méregeti a nagyon termékeny írókat. Hogy tudott ilyen hosszú regényt írni? Talán oda se figyelt közben. Hogy lehet ilyen sok kötetet írni? Annál sem egyszerű, akinél ez életforma. Darvasi sokfélét ír és nagy mennyiségben (emelgessük csak A könnymutatványosok legendája és a Virágzabálók köteteit!), de az a könnyed játékosság, az az illékony derűvel vegyes melankólia, ami a nagyobb lélegzetű műveiben is olyan sajátszerűvé teszi, a tárcákra is védjegyet üt, ami egyben a minőségre is garanciát nyújt.

Szív Ernő hihetetlenül gazdag szövésű tárcáit nyelvi és tartalmi értelemben is a rokokó túldíszítettség, a felesleges iránti vonzalom, a fecsegő felszín hangjainak kavalkádja jellemzi. Alázattal görgeti, nyúzza, hajlítgatja a nyelvet, millió regisztert bejátszva, mindvégig az ornamentika bájába olvadva. Csakhogy arra is rádöbbent ezzel a maga nemében radikális eljárással, hogy természetszerűleg nem elválasztható egymástól mélység és felszín, lényeg és dísz.  Ami kint, az van bent, ahogy a Tankcsapda énekli. 

A kötet írásaira jellemző egyfajta esztétikai viszonyulás a világhoz, egy minden érzetet magába gyűjtő felfokozott érzékiség. Ami itt az érzékek kiélesítését is jelenti. Befelé és kifelé egyszerre figyel, illetve miket mondok: egyszerűen figyel. Például „A szerkesztés hagyományos munkálatai alatt a szerkesztő boldog, kiegyensúlyozott és becsületes. Sok kaukázusi kefirt iszik, rendszeresen sportol, és amit nem szokott, ő viszi le a kutyát reggel.” (182.) Testi és lelki működés nemhogy nem válik el egymástól, de kifejezetten a kettő összefüggéseinek új aspektusaira hívja fel a figyelmet Szív.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pogrányi Péter, Revizoronline.com, 2017. június 1.

2017-06-01 19:34:53
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ