Az emberélet útja (Art7.hu)
(kiadvány: Nyírj a hajamba)

Nádasdy költészetének állandó vonása a szinte zavarba ejtő intimitás, egyrészt az én és a másik titkainak boncolgatása, másrészt kényelmetlen dolgok kertelés és közhelyek nélküli kimondása.

A kerek évfordulós kötetekre elkerülhetetlenül rátelepszik valamiféle öntudatlan elvárás az olvasóközönség részéről. Nádasdy Ádám idén éppen kétszer annyi idős, mint az Isteni színjáték szerzője volt a mű születésekor. Mit várunk ilyenkor? Számvetést? Búcsút? Szembenézést a múlttal? Ítélkezést a jövő fölött? Vagy egyszerűen csak őszinte elismerését annak, hogy az ember képtelen számot vetni önmagával, búcsúzkodni pedig nincs kedve? Akármit is várunk, a Nyírj a hajamba nehezen felejthető összeállítás.

Kevés szóval sokat mondani: Nádasdy verseinek többségére ez éppúgy igaz, mint a könyv egészére. A kis terjedelem folytán az egyes szövegeknek megnő a jelentősége – az a benyomásunk támadhat, hogy azokat a verseket, amelyek egy másik kötetben a támogatás vagy éppen helykitöltés szerepét kapták volna, a költő egyszerűen meg se írta; elvégre minek, amikor az ember se időnek, se helynek nincs éppen bővében. A szikárság persze nem jelent szigorú, következetes rendet, az összhatás inkább hasonlít a borító szabálytalan, kanyargósan lekopasztott mezejére, amely hol teljesen meztelen, hol vastag rétegekkel van borítva. Ez a meztelenség és vastagon borítottság egyfelől a szövegek témaválasztásában és hangvételében, másfelől megkomponáltságukban és a költői eszközök használatában jut érvényre.

Nádasdy költészetének állandó vonása a szinte zavarba ejtő intimitás, egyrészt az én és a másik titkainak boncolgatása, másrészt kényelmetlen dolgok kertelés és közhelyek nélküli kimondása. Kíméletlen hozzáállás ez magunkhoz és másokhoz. Kíméletlen, de nem számonkérő – megfigyelésre és ténymegállapításra szorítkozik. Dörgedelmes ítéletmondás helyett így visszafogott reflexiókat és melléjük jó adag kesernyés humort kapunk. A kötet talán legikonikusabb, a borító hátoldalán is szereplő versében, az Ítélkezni kéne (!) címűben a beszélő a próféta szerepét kapja meg – egy nagyon esendő, tévedésekre hajlamos és tévedéseit méltósággal viselő prófétáét, aki nem érzi magát elegendőnek arra, hogy tükör legyen. Hiszen mégis miféle próféta az, aki behunyja a szemét, hogy ne lássa azt, ami előtte folyik? „Tőszavak kellenének” – fogalmazza meg, de tőszavakkal lehetetlenség megragadni az egyén és a világ bonyolultságát, azt az érzést, amikor a beszélő tisztában van vele, hogy nem lenne szabad nevetnie, mégis azt teszi. Ijedtség, szomorúság, fájdalom így mind a humor alá, mohával borított tetők alá, allúziók és jelképek alá rétegződik.

Komoly és komolytalan, emelkedett és hétköznapi gyors váltakozása számos szövegnek kettős vagy finoman hullámzó jelleget kölcsönöz, mintha lazúrréteggel borított festményt néznénk – olyan vonás ez, amely igen közel áll a költő által (is) szeretett Kosztolányi mély sekélységéhez. Ezek bizony értelmiségi versek (itt persze fölmerülhet a kérdés, hogy a kortárs költészet nem magától értetődően az értelmiség tulajdona-e, ennek végiggondolása azonban messzire vezetne): tapasztalat, műveltség és megfelelő világlátás kell a befogadásukhoz, ahhoz, hogy megértsük azt a nyelvet, amin a költő megszólít minket, amely mérlegelés, kóstolgatás, „hagyomány és vallás és Buda” (Majd csak nagyon sokára). Elefántcsonttoronyra persze ne gondoljunk, az elvonulás nem csupán lehetetlen, de illetlenség is lenne. A közösségben részt kell vállalnunk, még ha a pálya széléről is, másokat nézve. A Gondolatok a színházban című Vörösmarty-parafrázisban az őszinte köszönetmondás könnyed hangvétel mögé rejtőzik, és a zárás is meglepően elnéző: „Aki marad, majd más szépet csinál, / kíváncsiság övezze s ne harag; az elmenők szaga itt marad úgyis, / mint menzán szívós kelkáposzta-szag.” (Ugyancsak nagyvonalúnak kell lenni ahhoz, hogy a férfimunka végeztével az utánunk következőket is a kellő és talán meg nem érdemelt nyitottsággal fogadjuk.)

A könyv fülszövege szerint Nádasdy a megszemélyesítés költője. Ez a megállapítás talán nem is annyira a bőven mért, sokszínű metaforák olvastán fogalmazódhat meg bennünk, hanem amikor rájövünk, hogy számos vers voltaképpen egyetlen hosszú aposztrophé. Nádasdy költészete párbeszédes költészet, amelyben jellemzően még akkor is jelen van egy partner, amikor az adott verset áthatja a magány. Az én beszél és beszélget, valakihez, valakivel, az olvasót pedig nagylelkűen beengedi, hadd vegyen részt ő is az eszmecserében. Több nyílt dedikációval íródott alkalmi vers is szerepel a kötetben – szóljon ez a dedikáció Réz Pálhoz (Kell az öreg) vagy egy festményhez (A múlt falán a rések, A vászon hűvösében, A négy nyúlánk – a képiség alighanem vonzódik a képiséghez), a költő mindig megtalálja a maga beszédpartnerét, valakit, aki támaszpont lehet a vers egészéhez.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Evellei Kata, Art7.hu, 2017. május 28.
 

2017-05-28 17:49:32
Boldizsár Ildikó
Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy összegyűjtik a világ népmesekincséből azokat a meséket, amelyek a...
Dragomán György
A Jég megrázó novella a menekültekről, a befogadásról és a kirekesztésről.
Dragomán György művének illusztrációit a fiatal grafikus, Turi Lilla készítette.
Radnóti Sándor
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják szerzőjük életútját...
RAJK LÁSZLÓ
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre kötetünkben. Gazdag életpálya...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ