A felhő szó hallatán elsőként Weöres Sándor vonuló felhői jutnak eszembe, a kíváncsi kis Katóval, ki ott hasal egy domb tövén, és fűszálat rágcsálva a felhőket figyeli. Meglesi Mong királyt, a púpos bolondot, a törött kordén utazó kopasztott kányát, a szép nevű királylányt, és a cifra házban utazó artistanőt, aki az égi út helyett a nyári rétre vágyik, hogy futhasson egyet, úgy istenigazából.

Tóth Krisztina nyomdafriss mesekönyve, a Felhőmesék is ugyanezt a verset juttatja eszembe. Részint a mesék líraisága folytán, hisz a szerzőnő olyan finom lírai futamokat rejtett felhőmeséibe, hogy az olvasó beleborzong a gyönyörű költői képek sorjázásától; részint pedig a történetek égbe tekintő perspektívája folytán, ugyanis meséről mesére haladva tágul ki előttünk a képzeletbeli horizont, és közelítünk a titkos, rejtett, felhőn túli világhoz.

Arrafelé tartanak a Felhőmesék szereplői is: Demeter, a kis denevér, aki sötétség helyett a fénybe és a magasba vágyik, s madárrá szeretne válni, hogy szabadon szárnyalhasson; a sérült kis halacska is a felhőket figyeli, abban bízik, hogy mögöttük talán megláthatja önnön vágyott tükörképét; Buborék, a szappanbuborék-család tagjai is a magasba szállnak, rövidke, illanó életük célja, hogy minél feljebb, minél messzebbre jussanak, és a lehető legszebb helyen pukkadjanak ki. A jobblétre szenderült kutyus és a cica pedig az égbe költöznek, olyasféle mennyországba, amilyent csak egy öreg cirmos és egy kajla vizsla álmodhat magának, s valami ilyesféle helyre kerül a kilencvenkilenc éves Péter bácsi is, miután „juszt is” túléli a holokausztot, gyerekei, unokái lesznek, s egy híján száz éven keresztül szeret annyi mindenkit a földön, hogy sajnálja őket hátrahagyni.

Különös tehát Tóth Krisztinánál ez a felhőkön túli világ, amely a földi világ ellentéte, a víz másik arca, ahol minden csupa könnyedség, fény és tündöklés, de része is a lenti világnak, hisz ezekben a mesékben, ahogy a való életben is, minden mindennel összefügg. Ahogyan a víz párolog, cseppfolyósból légnemű lesz, majd esőként újra visszahull, olyan körforgásban van az élet is, a kicsiny életekből halál lesz, majd abból újra valami élő, fénylő lüktetés.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csík Mónika, Magyarszo.rs, 2017. július 6.