Kultúra Tóth Krisztina: Az utóbbi években kihozták az emberekből a legrosszabbat (24.hu)

A hőssé váláshoz nem kell kígyókkal megküzdenünk egy trópusi szigeten, elég lenne, ha a hétvégi buliból megmaradt szendvicseket levinnénk az aluljáróba - mondja Tóth Krisztina, aki szerint káosz uralkodik a fejekben, az állami propaganda pedig a legalantasabb ösztöneinket piszkálja fel. Ezt a társadalmi látleletet mutatja be az idén megjelent Párducpompa novelláiban is. De vajon át tudja-e néha adni magát egy giccses happy endnek? Hogy jött rá, hogy a rákról is szabad mesekönyvet írni? És miért nem vágyik a nemzet bölcse szerepre? Interjú.

Metróval jöttem, és a Blaha-aluljárón átvágva olyan érzésem támadt, mintha a Párducpompa egyik történetébe csöppentem volna. Ez volt a cél? Hogy magunkra ismerjünk a nyomorúságos díszletekben?

A közvetlen cél a minél pontosabb rögzítés volt. Persze nagyszerű, ha aztán a történetekben valaki magára ismer, hisz ebben az országban, ebben a városban élünk. A díszletek mindenkinek ismerősek lehetnek, aki nem zárja magát el a külvilágtól, és nem bura alatt él. Húsz éve naponta kelek át a Blaha Lujza téren, szinte arcról ismerek mindenkit, és sajnos azt kell mondanom, rosszabb lett a helyzet. Volt egy időszak, mikor a tér mintha feltámadt volna, kicsit rendbe is hozták, de aztán nagyon gyorsan belepte ismét a nyomorúság.

A Blaha nem vidám, de tényleg ennyire frusztrált, reményvesztett helynek látja 2017 Magyarországát, ahogy a kötetből kijön?

Azért nem csak sötétség van. Időnként a legnyomorúságosabb történetekben is felcsillan a szeretet és a szolidaritás, épp ott, ahol az ember nem számítana rá. Elmesélem egy friss élményemet: állandóan metrózom, és nyugodtan mondhatom, hogy nem rajongok az ellenőrökért. Nemrég egy elég rosszarcú férfi állt a lejáróban a karszalagjával, már messziről készültem rá, hogy arrogáns lesz. Ám egyszer csak látom, hogy a családja épp érkezik meglátogatni. Jött a feleség a kisbabával, hogy megnézzék aput a munkában. Hirtelen kapott a helyzet egy nagyon emberi megvilágítást. Ezeket a pillanatokat próbálom érdemes elkapni, erre törekszem a szövegekben is.

Reménysugár ide vagy oda, azért elég fojtogató a Párducpompa szereplőiben fortyogó frusztráció és gyűlölet.

Azért ne feledjük el, hogy az utóbbi években kihozták az emberekből a legrosszabbat. A mindenhonnan áradó propaganda viszont a legsötétebb és legalantasabb ösztöneinket igyekszik felpiszkálni. Sokféleképpen lehet reagálni egy helyzetre,

de ha valaki magára nyitja az állami tévét vagy a rádiót, egyből tudja, hol kell levezetni a hétköznapokban felgyülemlő indulatokat.

Ez az indulat pedig leszivárog a hétköznapi viszonyainkba is. Épp túl vagyok egy három hónapos lakásfelújításon, és szomorúan láttam, mekkora káosz van a fejekben. Vannak viszonylag jó szakemberek és normális megrendelők is, akik hajlandóak fizetni. Valahol ott csúszik el a dolog, hogy – tisztelet a kivételnek – nem szeretik a munkájukat. A főnöküknél már csak az ügyfeleket utálják jobban, és mihamarabb túl akarnak lenni a dolgon. Szerintem ez nagyon komoly probléma. A szeretet nélkül végzett munka Isten ellen való.

Ez nem afféle bölcsészokoskodás?

Tűnhetne annak, ha nem végeztem volna már magam is sokféle fizikai munkát életemben.

Például?

Például évekig takarítottam Párizsban, így tudom, hogy abban is lehet örömet találni, és egyáltalán nem kell utálni minden mozdulatot. Ha egyszer megvannak az eszközeim ahhoz, hogy jó vízvezeték szerelő legyek, vajon mi késztet arra, hogy mégis szarul végezzem el a dolgom? Ésszerű oka nincs, mert ugyanannyi energiával jól is meg tudnám csinálni. A munka szeretete hiányzik.

Miből fakadhat ez a hiány?

Mindenki úgy érzi, hogy rossz helyen van, és belül egy polccal följebb teszi magát, mint ahol tart az életben. A pincér séf, az újságíró író, az alkalmazott pedig már rég maga is főnök akar lenni.

Ön is érezte már úgy, hogy nincs a helyén?

Ennek a kérdésnek több síkja van: az egyik, hogy íróként, a másik, hogy magánemberként az irodalomban hogy érzem magam.

Leges-legbelül azonos vagyok magammal.

Ez nagyjából független a külső értékeléstől, és attól is, hogy szakmailag hol tartok épp, mert nagyon határozott elképzelésem van arról, mit szeretnék csinálni. Ha saját magamnak nem sikerül megfelelnem, a külső elismerés sem változtat a hiányérzeten.

Akkor például volt hiányérzete, amikor Párizsban takarított?

Nem, mert olyan élethelyzetekbe kerültem a munkám révén, amilyenekbe egyébként soha. Ez nekem mind élettapasztalat volt. Közben pontosan tudtam, hogy ki vagyok, a takarítás után pedig verseket fordítottam franciából. De nem zavart, ha úgy beszéltek velem, mint a takarítónővel, vagy rendre utasítottak, mert nem volt minden tiszta. Ez teljesen helyénvaló volt, hiszen abban a helyzetben a takarítás volt a feladatom.

Ha jól értem, az irodalom kicsit terápia is, amellyel értelmes történetté formálja a bosszantó, hétköznapi helyzeteket. Eleve úgy száll fel a trolira vagy a metróra, hogy akkor most anyagot gyűjt egy novellához?

Nem, de nyitva tartom a szemem, és ha adódik izgalmas emberi helyzet, megörülök neki. Szerintem addig tud az ember írni, amíg képes magában fenntartani ezt a figyelmet. Akkor szoktam kétségbeesni, amikor valamilyen probléma annyira elállja előlem a világot, hogy már képtelen vagyok ezekre a részletekre figyelni. Ha ez a képesség elvész, akkor tényleg vége.

Ez gyakran előfordul?

Sajnos egyre többször. Egyedül ilyenkor érzem azt, hogy elvesztem az önazonosságomat. Bizonytalan leszek, ingerült, és már nevetni sem tudok a dolgokon.

Most is épp Szlovéniából tért vissza egy irodalmi workshopról, de rengeteget utazik, van rálátása más országokra. A Párducpompa történetei bárhol játszódhatnának, vagy specifikusan magyar történetek?

Azt hiszem, a díszletek eléggé sajátosan magyarok. Persze egy utazó benyomásai mindig felszínesek. Ha megkérdezzük a Budapestre érkező turistákat, ők is marha jól érzik itt magukat egy hétig. Szlovéniában mégis azt éreztem, hogy egy rendezett országban vagyok. A falvakat járva azért sok minden kiderül. Elég árulkodó, hogy működő gazdaságokat, vagy kopár udvarokat és üres szántókat látunk-e mindenfelé. A városi terek elhanyagoltsága is.

Utcai szemét azért máshol is van.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Jankovics Márton, 24.hu, 2017. szeptember 9.

2017-09-09 16:55:21
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó a szó klasszikus értelmében költő volt, akinek költői működése elválaszthatatlan esszéírói munkásságától. Három esszékötete ma is izgalmas lenyomata a XX. századi magyar irodalom gondolkodástörténetének....
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban...
Tolkien, J. R. R. (1892–1973)
Fordította: Gálvölgyi Judit
A szerző posztumusz kiadású művét, amelynek története A Gyűrűk Ura mitológiai hátterét alkotja, apja halála után Christopher Tolkien szerkesztette könyvvé. A szilmarilok ,,az óidőkről, a világ első koráról...
Knausgård, Karl Ove
Fordította: Fordította: Patat Bence
A tizennyolc éves Karl Ove Knausgard az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ