Halálos dózisok (Kulter)
(kiadvány: Halál - Harcom 1)

A gyászt tanulni kell. Akkor is, ha az apánk megérdemelte, amit kapott. Karl Ove Knausgård pedig tanul, hatrészes életrajzi sorozatának, a Harcomnak az első részében, a Halálban.

„[M]intha az élet szigorú szabályok, egyfajta gentlemen’s agreement szerint kapitulálna, amelyet a halál képviselői is betartanak, miközben folyvást arra várnak, hogy az élet visszavonuljon, ők pedig hozzáfoghassanak az új terület inváziójához.” A regény a halállal nyit, az elbeszélői hang erről indít filozófiai eszmefuttatást. Ezzel rögtön egy tabut is feszeget: felmerül, vajon miért ne hagyhatnánk ott a halottakat, ahol meghalnak, amíg csak rá nem érünk a nap végén foglalkozni velük. Aztán csak nyúlik ez a gondolatmenet, halál, halál és újra halál. Mire átfordul ez egy gyerekkori emlékbe, és elkezdődik a cselekmény, már a fiai életének legapróbb mozzanatait irányító apa színre lépése is megkönnyebbülést jelent.

A Halál első része Knausgård, vagy Karl Ove – ahogyan a könyvben mindenki nevezi – felnőtt portréja, és apjáé, ahogyan a gyerek- és kamaszkorában megismerte őt. A második rész – közel kétszáz oldalon keresztül – az apa halálát követő temetési előkészületeket öleli fel. Szokatlan írói ötlet egy életrajzi regényfolyam első részét a halálnak szentelni, de az apa szerepével el- és leszámolni, végül pedig elengedni, talán az első tennivaló azelőtt, hogy valaki végigtekintene az életén. A második rész végén nem is cselekményszintű a lezárás; a temetés már nem szerepel, sőt, az sem derül ki, pontosan hogyan történt a haláleset. Ugyanakkor az elbeszélő elér egy bizonyos lezárást magában, elfogadja a halált. Inkább érzelmileg hosszú ez a második rész, a ház takarítását minden korábbi szövegrésznél részletesebb leírás ábrázolja. Még azt is megtudjuk, a hűtőben a három kicsi mellett állt egy bontott másfél literes Sprite is; hogy milyen vegyszerekkel, milyen sorrendben törölt fel milyen felületeket, egészen a reptéri sorban előtte és mögötte álló személyek leírásáig. Ez vagy hihetetlenül idegesítő, vagy lenyűgöző olvasmányélmény. A gyász már-már rituális feldolgozásának apróságokba fojtott, cselekvésterápiás folyamata.

Ennek köszönhetően nem csak külsőleg ír a gyászról, de beengedi az olvasót, aki lépésről lépésre figyelheti azt. Ezek voltak a gondolataim és ezeket tettem, mondja az elbeszélői hang, ettől lesz érzelmileg megterhelő a regény. „Apa halott, gondoltam – és egy kép villant fel róla előttem, mintha az „apa” szó illusztrálására szorulnék –, ami, miközben a repülőgépen ülve a temetésére tartok, teljesen hidegen hagy, gondolom, és két tíz év körüli kislányt nézek, ahogy leülnek az egyik üléssorban, míg a két felnőtt, akik, gondolom, minden bizonnyal a szüleik lehetnek, a mellettük lévő széksorban foglalnak helyet, gondolom, hogy gondolom, hogy gondolom.”

Adott tehát ez a két nehéz téma, a halál és a gyász, és ezekhez a norvég író megtalálta azt a stílust és formát, melyek szinte márvány súlyúvá teszik azzal, hogy ellenállnak az olvasásnak. A stílus mellőzi a melléknevek halmozását és a leírásokat, sok ellenben a cselekvő ige és a látszólag felesleges részlet. A forma a gondolatmenetbe szinte illusztrációkként illesztett jelenetekkel rajzolja meg az apa, a fivér portréját és hármójuk viszonyrendszerét. Ehhez adódnak hozzá a két rész elején az író harmincas évei, amelyeken keresztül kirajzolódik, milyen férfivé vált, de a regény születésének körülményei is; és mindebbe kapcsolódnak bele művészettörténeti-filozófiai epizódok. „Homlokomat két mély barázda szeli át, két orcámon pedig egy-egy mély ránc fut lefelé, sötétséggel telve, és amikor a szemem ilyen meredt és komoly, a szám sarka pedig lefelé konyul, képtelenség nem komornak találni ezt az arcot. Mi éghetett belé?” Ugyan kirajzolódik egy ív a több mint négyszáz oldalon keresztül, a cselekményalkotás vágyát mégis nehéz lenne tetten érni. A történetek, anekdoták pontos sorrendje sok helyütt megállapíthatatlan, másutt pedig direkt retrospektív. Mintha csak azt állítaná Knausgård, hogy az emlékezet asszociatív természete úgyis átírja az életet, meg amúgy is, a szöveg számít, nem a valóság.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Orbán Krisztina, Kulter.hu, 2017. szeptember 13. 

2017-09-13 20:09:17
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Kovács András Ferenc
"Örömzene darabokban"
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ