A megválaszolatlanság nyugalma (Kulter)

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Győrffy Ákos A hegyi füzet című kötetét nem a párnáim kényelmében vagy a nagyvárosi forgatag kellős közepén olvastam el, hanem mindentől messze, egy vízparti tanyán, ahol csak a Nap ébresztett, ha a csillagos ég alatt aludtam. Bár a sok rigó miatt nem volt olyan templomi csend, mint egy erdőben, de így is karnyújtásnyira voltak a fák, amelyeknek zöld sátra adott menedéket a kánikula elől.

S hogy láttam-e azok lüktető szívét, ahogy az elbeszélő? Nem, azt talán nem, de hogy ők a maguk módján érzékelték az enyémet, abban biztos vagyok. Valószínűleg ezért is érintett meg annyira ez a könyv, olvasás közben gyakran úgy éreztem, mintha az elbeszélő ott ülne mellettem egy rönkön, a beszédtempója lassú, és a szövegtömbök közötti szünetekben is tartalmas volt a csend.

Győrffy Ákos két tenyérnyi, szürkés, vékonyka kötetét a szerző szavaival tudnám a legjobban jellemezni: „Egy mondatnyi lepke.” (8.) Az ókori görögöknél a pillangó a lelket szimbolizálta, és az aprócska könyv elején olvasható mondat előre jelezte számomra, hogy itt a psziché törékeny szövetéből szövik a szöveget. Az elbeszélő a Börzsöny erdeit járva egy elhagyatott hegyi kunyhóban talál egy füzetet, amibe naplószerű bejegyzéseit írja. A napló talán nem is a leghelyesebb kifejezés, inkább közelít a gyónáshoz. Ha pedig már erdőről van szó, akkor akarva-akaratlanul ide lehetne kapcsolni a megtévedt ember szimbolikáját, ami részben jogos lenne, részben nem. Ugyanis itt az erdei ház a gyónás helyszínévé válik, ebben a minőségében pedig inkább hasonlítanám egy templomhoz vagy egy szakrális, megszentelt helyhez, ahol az ember megszabadul álarcaitól, és élethazugságok nélkül mer szembenézni önmagával.

A hegyi füzethez számtalan művet, alkotót tudnánk kapcsolni a Bibliától vagy Konfuciusztól kezdve Dantén és Rousseau-n keresztül Pilinszkyig. Eleve heideggeri a lét alapvető kérdéseinek feszegetése, a psziché élve boncolgatásáról, az álmokról pedig akaratlanul is Jung jutott eszembe. Hogy ez mennyiben szándékolt vagy mennyire nem, azt nem feszegetem, ma már nagyon nehéz úgy írni, hogy azt ne lehessen valamilyen aspektusból egy másik alkotással összekötni. Viszont mottót mindenki okkal választ. A szerző pedig Hajnóczy Pétertől idéz, ráadásul A halál kilovagolt Perzsiából című regényének legutolsó mondatát. Győrffy Ákosnak köszönhetően újraolvastam az 1970-es évek ködlovagjának kisregényét, és persze, ha akarnám, tudnék mindenféle mondvacsinált párhuzamot vonni a kettő között, de ez esetben most feleslegesnek tartom ezt. Ráadásul még azt a lehetőséget is nyitva hagyja Győrffy, hogy egyszerűen csak folytatja Hajnóczy prózáját: „A városon túl – tudta – édesvizű patak folyik, és zöld, ismeretlen fák levelei remegnek a nyugati szélben.” (H. P.) A hegyi füzet narrátora pedig már egy erdei házban kezd írni: „A Börzsöny mint egy elképzelt élet helyszíne.” (9.) Ha valamilyen hasonlóságot mégis ki akarnék emelni a két könyv között, az az lenne, hogy ugyanolyan merész önfeltárás tanúi lehetünk A hegyi füzetben, mint Hajnóczynál, a reflexió, illetve az önreflexió egyívású, valamint azonos intenzitású.

No de ki is A hegyi füzet narrátora? Az elbeszélő ugyancsak választ szeretne kapni erre a kérdésre. Akár lehetne Hajnóczy narrátora is, nem valószínű, de ahogy fentebb említettem, akár ezzel a gondolattal is el lehet játszani. Ugyanakkor lehet bárki más, bárki, aki jégtömbként zárja el saját maga elől a tartalmas lét felé nyíló bejáratot, ahol nemcsak fák és virágok nőnek, hanem gyümölcs is terem, ami gyógyír lehet a fájdalmakra. Egy beismerő pozícióból indul: „Az életem egyenes következménye vagyok. A mulasztások. Mennyi mulasztás. Az életem jó része rejtőzködéssel telt. Honnan is tudhatnám, ki vagyok, amikor jóformán csak a szorongást ismerem, a lehatároltságot és a menekülést.” (9.) Innentől pedig megkezdődik az alászállás, az önmagával való szembenézés, az álmok boncolgatása, jelen és múltbéli élmények felvillantása, gyerekkori emlékek értelmezése, a saját fontosságának vagy a létezés értelmének megkérdőjelezése. Rengeteg írói önreflexiót találunk a szövegben, ami az írás mint önmegismerő tevékenység alkalmatlanságáról szól: „A homályos üvegen egy csiga odaszáradt útjának rajza. Egy gyerek kézírására hasonlít. Egy O és egy L betű. Nem látni nyomát, hogy később lemászott volna az ablakról, a betűkből sehonnan nem vezet ki nyálkaösvény.” (25.); „Azon gondolkodom, mennyire nem mondható semmi mindarról, amit megpróbáltam körülírni.” (49.).

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Vass Edit, Kulter.hu, 2017. szeptember 25. 

2017-09-25 18:31:39
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Mindenki megvásárolható?
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ