Hét Európa Könyvkiadónál töltött év után 2017 elején átigazolt a Magvetőhöz, ahol 2017 őszén érkezik legújabb regénye Egyformák vagytok címmel, de már elkészült nőtörténeti kötetének (A budapesti úrinő magánélete) folytatása is. A regényírás nehézségeiről, feminizmusról, női szerepekről, politikáról és spiritualitásról beszélgettünk Szécsi Noémivel.

KULTer.hu: 2013-ban jelent meg a Gondolatolvasó című regényed, ami a tervezett trilógiád második része volt, közben írtál egy mesekönyvet, a Mandragóra utca 7-et, és egy művelődéstörténeti munkát is kiadtál A budapesti úrinő magélete címmel. Viszont az ígért regénytrilógiád befejező része mintha nem akart volna megszületni, és egy kicsit el is tűntél. Nehezen tudtad lezárni a regényt?

Alapjában véve sem vagyok közösségi lény, de most eljött az életemben a befelé fordulás ideje. Magamba zárkóztam, mindent alaposan átgondoltam, merre, hogyan tovább. A férjem az elmúlt két évben Torontóban tanított az egyetemen, a lányunkkal mi is elkísértük egy időre. Sokat dolgoztam ebben a két évben: fordítottam, kutattam, megírtam A budapesti úrinő magánéletének folytatását, ami a modern korszakra fókuszál 1914–1939 között, és befejeztem a regénytrilógia záró könyvét. De az erők koncentrálása végett pár dologról lemondtam: sok fellépésről, egyes kisebb írói feladatokról, vagy akár a Facebookról, sőt néha a társas életről is.

KULTer.hu: Alapvetően könnyen írsz?

Nem adódnak rendszeresen olyan időszakok az életemben, amikor teljesen el tudnék szigetelődni az élet egyéb nyűgeitől, és kizárólag a regényírásra lehetne koncentrálni. Azoknak, akik nemcsak szépírásból élnek, nagyon nehéz időt szakítaniuk az alkotásra. Az élet nagy ajándéka, amikor az ember, ha csak rövid ideig is, de kizárólag a regényírásra összpontosíthat.

Nekem ez az életem során többnyire akkor sikerült, ha éppen külföldön voltam. Meg kell harcolni azokért az órákért, napokért, hetekért, amikor az ember regényt írhat, sőt ki kell érdemelni őket.

KULTer.hu: Első regényedet, a Finnugor vámpírt is Finnországban írtad.

Igen, Helsinkiben írtam Budapestről. Most Torontóban kezdtem el a kéziratot 2015-ben, aztán tamperei és budapesti kitérővel ott is fejeztem be a regényt 2017 áprilisában. Akkor tudok legjobban Budapestről írni, ha távol vagyok a várostól. Az embernek néha persze saját hajánál fogva is ki kell rántania magát a mocsarából, hogy némi rálátása legyen.

KULTer.hu: A trilógia befejező része önmagában is megáll, vagy szükségünk van az első két regényed, a Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó ismeretére ahhoz, hogy be tudjunk kapcsolódni a történetbe és átlássuk azt?

Minden irányból olvashatóak a könyvek, a hármat egymás után, de visszafelé is lehet olvasni. Az utolsó részből a két előzőbe gond nélkül be tud csatlakozni az olvasó, szándékosan így terveztem meg. A regények cselekményelemei sajátosan kötődnek egymáshoz, ki tudjuk őket kapcsolni az események láncából, egyedülálló művekként is megállnak. Nem tartoznak szervesen össze.

KULTer.hu: Regényeidben hol cinikusan, hol nagyon komolyan, néha csak érintőlegesen, de elég gyakran megjelenik a spiritualitás. A Nyughatatlanok spiritiszta szeánszain megidézett szellemek ott rekednek Bárdy Emíliával az első részben, vagy az utolsóba is belibbennek? Mennyire fontos számodra a spiritualitás?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Németh Ványi Klári, Kulter.hu, 2017. október 6.