Néhány héttel ezelőtt jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában Tankom című regénye, melynek középpontjában Csehszlovákia 1968-as lerohanása áll. Miért akart az akkori eseményekről írni? Mi volt a kiindulópontja?

Ez a gyerekkorom, ekkor íródtak belém azok az örömök és szorongások, amelyekből élek, vagy amelyektől szabadulni akarok. Iskolába mentem, szólt a tévéből a táncdalfesztivál, volt egy világoskék Skoda 1000 MB-nk, aminek a rendszámát még most is tudom, tízfilléreseket lapítottunk a sínen a 424-esek kereke alatt, botokkal kardoztunk és kunyhót építettünk a kiserdőben, néztem az Orion című sci-fi sorozatot, amelyben kinagyított guppik úszkáltak a jövő tengeralatti kolóniáinak üvegteteje fölött, és hős űrkapitányok könnyű kézzel irtották a földönkívülieket; hatalmas csatákat játszottunk színes fröccsöntött műanyagkatonákkal, amelyeket egy forintért árultak a trafikokban. És a városunk utcáin is feltűntek időnként a katonák – igaziak, százával, ezrével, menetoszlopokban, harckocsikkal, ágyúkkal.

A személyes ügyön kívül pedig itt a közéleti ügy: a mai politika egészen mást ír a zászlóra, mint a Kádár-kori, de mintha a zászló szövete pont ugyanaz lenne. Ugyanaz a hatalomtechnika, a propaganda működése, az ember és intézmény közötti viszony, a vazallusi rendszer, a konfrontáció kultúrája, a félelemgenerálás, a nem elfogadás, a képmutatás, a központosítás, a kontraszelekció. És másfelől ugyanazok a lakosság reflexei: vezérkövetés, ellenségkeresés, mások hibáztatása.

Hogyan viszonyulunk ma mindahhoz, ami 1968-ban történt? Sikerült szembenéznünk akkori szerepvállalásunkkal?

Akik akkor ezt eldöntötték, már jórészt nem élnek. Én nem vállaltam szerepet az invázióban, gondolom, ön sem. A mai németeknek sem kell felelniük Hitlerért, és a mai franciáknak és angoloknak sem Trianonért, a mai törököknek az örmények kiirtásáért. Viszont mindenki számára fontos, hogy a múltat ne letagadni vagy polírozni akarja, hogy a történelmet ne a kényelmi igényeihez akarja igazítani, mert amit letagadunk, az újra megtörténhet.

Amiben akkor Magyarország részt vett, az éppen olyan szégyenletes, mint az 1956-os forradalom leverése. Lássuk meg, hogy akkor ez volt az ára annak, hogy mi lehettünk a legvidámabb barakk, és hogy a prágai tavasz eltiprásával a magyarok elárulták a saját forradalmukat is, és hogy ezt nem lehet csak Kádárékra kenni: a nép is kellett hozzá, amely ezt kényelmi okokból vagy közönyből eltűrte vagy elnézte. Persze, ha Kádár ellenáll, és nemet mond a szovjeteknek, azok nélküle is megcsinálták volna. Csak jó, ha tudjuk, mi volt a családi Skoda ára.

A könyv főszereplője egy fiatal főhadnagy, akinek beszámolóján keresztül ismerjük meg a korabeli politikai viszonyokat. Gyermeki naivitás, rácsodálkozás, a rendszerbe és a vezetőkbe vetett feltétlen bizalom jellemzi az ő hozzáállását. Hogyan talált rá erre a figurára, és miként alakította ki beszédmódját?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ménesi Gábor, Bárkaonline.hu, 2017. november 29.