Beszéljünk a lényegről (Helikon)

Vida Gábor legújabb regénye, az Egy dadogás története a szerző krédóját igazolja: arról lehet valóban hitelesen írni, amit megélt az ember, amit személyesen is megtapasztalt.

  Igazán hálásak lehetünk neki, hogy engedett a késztetésnek és az eltervezett Nagy Erdély-regény helyett saját önéletrajzát, emlékiratait foglalta egybe, ami bizonyára sokunk számára inkább nyereségként könyvelhető el, hiszen a szubjektív élményeken, a családtörténeten túl van azért itt bőven Erdély-kép, falukép, kisebbség- és intézménytörténetek, a romániai szocializmus megannyi mikrotörténete, szociográfiai, néprajzi leírások, állat- és növénytani ismertetők, politikai, teológiai és pszichológiai felvetések, igazán izgalmassá viszont mindezt éppen az egyéni perspektíva, a saját élményanyag teszi. A Nagy Erdély-regény pedig amúgy is íródik, mikrovilágokból fog felépülni, az Ahol az ő lelke is ennek egy fejezete, akárcsak Tompa Andrea trilógiája, a két szerző mintha párhuzamosan kutatná ezt a régiót, a négy évvel ezelőtti Trianon-történeteket most az (ön)életrajzok váltják fel az Omertában, a Hallgatások könyvében és az Egy dadogás történetében. Utóbbi éppen autobiográfia mivolta révén válik újdonsággá és hiánypótlóvá.

Elbeszélője valójában azt az elhanyagolt, kiveszőfélben levő(?) szokást eleveníti fel, mely főként az archaikus, leginkább a verbalitásban élő közösségekre jellemző, ahol az idősek, a felnőttek az élettörténetek elmondásán keresztül adják át élettapasztalataikat, hagyományozzák át ismereteiket a következő generációkra. Mivel mindezt rendkívüli önreflexivitással és egy pszichoanalízisnek is beillő precizitással teszi, voltaképpen életrajzi fikcióként is az alföldi, erdélyi, székely tájegység, valamint a romániai magyar és más kisebbségek dokumentumértékű forrásának tekinthető, vidék- és kultúrtörténetként is olvasható. Ugyanakkor, természetesen, nevelődési, fejlődés- és családregényként, memoárként is megállja a helyét, s mint ilyen világít rá arra, hogy a diktatorikus rendszerben a politikai elnyomást mikroszinten a családon belüli erőviszonyok tükrözik vissza például az autoriter nevelési szokásokban, melyek ugyanúgy jellemzőek lehetnek nőkre, férfiakra egyaránt.

A regény talán leghangsúlyosabb része a családi ideológia megképződésének folyamata, ami voltaképpen, ha kimondatlanul is, minden családban ott munkál. Itt (is) egy olyan verbálisan kodifikált szabályrendszerről van szó, amit a gyerek még nem ért, de aszerint kell viselkednie. A felnőtt narrátor, akinek retrospektíve immár jóval több ismeret birtokában és nagyobb távlatból van rálátása az akkori családi, szociális viszonyokra, már élesebben látja ezek hiányosságait, problematikusságát. A családi ideológia állandó szajkózása, ami a kötet egyik legironikusabb és a mai társadalomban is paradigmatikus szlogenje, éppen a folytonos ismételgetés miatt válik már a gyerek számára is gyanússá: „Mi egy rendes család vagyunk, mondja anyám, valahányszor arra a következtetésre jutok, hogy mint egy rendes családban, nálunk sincs rendben valami.” (46.) Az elbeszélőt éppen azok a hézagok, negatívumok, azok az eltitkolt, el nem mesélt történetek érdeklik, amiket a kifelé mutatott makulátlanság álarca mögé rejtünk. Annál is inkább kíváncsi ezekre, mert gyermeki nyitottsága és nemtudása gyakran ellentmondásba kerül a rákényszerített világképpel, mentalitással. Mert szeretni kezd olyan nagybácsikat, akiket az egész család gyűlöl vagy megvet, mert egyik legszebb élménye az alkoholista nagyapjával való harangozás marad, és kutatni kezdi, kik is ezek az olyannyira elfeledni vágyott emberek. Az elhallgatás a szocializmusban természetesen a hatalomtól való félelem miatt is fokozódott, de a digitális imidzsépítés korában sem szül kisebb feszültséget a valóság és esztétizált mása közti diszkrepancia. Az otthoni feszültségek elől a gyerek az erdőbe menekül, bóklászik, cserkészik, a természetközelség élménye, a kétkezi munkák lelkes bemutatása nemcsak ennek a letűnőfélben lévő értékes archaikus világnak a megőrzéseként íródik, hanem gyakran a felnőtté érés, a félelmekkel való megküzdés vagy éppen a társas kapcsolatok kialakításának természetes terepe (ld. indiánosdi, vadászat, foci).

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Mikó Imola, Helikon.ro, 2017. október 10. 

2017-10-10 13:42:17
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó a szó klasszikus értelmében költő volt, akinek költői működése elválaszthatatlan esszéírói munkásságától. Három esszékötete ma is izgalmas lenyomata a XX. századi magyar irodalom gondolkodástörténetének....
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban...
Tolkien, J. R. R. (1892–1973)
Fordította: Gálvölgyi Judit
A szerző posztumusz kiadású művét, amelynek története A Gyűrűk Ura mitológiai hátterét alkotja, apja halála után Christopher Tolkien szerkesztette könyvvé. A szilmarilok ,,az óidőkről, a világ első koráról...
Knausgård, Karl Ove
Fordította: Fordította: Patat Bence
A tizennyolc éves Karl Ove Knausgard az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ