Száz év türelem (Revizor)
(kiadvány: Lúdbőr)

Nem véletlenül tette kötete borítójának a rendszerváltás napján készült fényképet; a köztársaság kikiáltásakor (1989. október 23-án) ott ülnek a Parlament lépcsőjén, négy fiatal, kissé tanácstalanul, semmibe néző, érzelem nélküli arckifejezéssel, akárha egy másodosztályú járási focimeccs nézőterén időznének. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.

Mint nagyon sok ember-művész, Kemény István is úgy érzi, hogy egy átmeneti kor gyermeke. Nagyjából húsz évvel fiatalabb a magyar kötői nyelvet alapjaiban megújító nemzedéknél (Tandori, Petri, Várady Szabolcs), és ugyanennyivel idősebb a pályájukat már a rendszerváltozás után kezdő új generációnál, amely talán valamiféle apaként tekint rá. Közvetlenségével, a logikai elmélkedést megelőző látványtervével, a legegyszerűbbet is kontextusban látó képességével teremtett egy új fajta érzékenységet.

De némi nosztalgiával tekint Kemény is az előtte járó nemzedékre, hiszen úgy gondolja, hogy a magyar líra fénykora valamikor a nyolcvanas évek körül lehetett, amikor még egy-egy verseskötet megjelenése igazi szenzációnak számított, és a költők - egyáltalán: az írók - különös társadalmi szerepet érdemeltek ki. A Lúdbőr minden írása megfelel ennek a szemléletnek, holott alkatából, lírai önképéből ez a fajta predesztináció éppen hiányzik. Mégis, a kötet az értők számára egy nagyon szubjektív önéletrajz, a kevésbé hangsúlyos megszólalásában is néha kényes, önismereti dolgokról beszél, perel magával és a korával. Nem véletlenül tette kötete borítójának a rendszerváltás napján készült fényképet: a köztársaság kikiáltásakor (1989. október 23-án) ott ülnek a Parlament lépcsőjén, négy fiatal, kissé tanácstalanul, semmibe néző, érzelem nélküli arckifejezéssel, akárha egy másodosztályú járási focimeccs nézőterén időznének. Ez az ambivalens érzés uralja a kötet írásainak jó részét, úgy érzékeli az olvasó, mintha egy szellemi önéletrajzot tartana a kezében, s az egyes megszólalások nagyon finom ráhallással felelnek egymásnak.

„Addigra volt már dolgom a Harmincéves Szakállassal. Kezdtem kiismerni. A Harmincéves Szakállas nem hisz semmiben, és ezt meg is tudja indokolni. (…) Mert a Harmincéves Szakállasnak csak emlékfoszlányai vannak abból az időből, amikor még hitt valamiben, vagyis a hatvanas évekből.” (20.) Pontos rajza ez a Petrivel fémjelezhető hatvannyolcas nemzedéknek, akik divatba hozták a pesszimizmust, azt a fajta negatív világlátást, amellyel a koruk valóságát szemlélték, s amit már Vas István is észrevett első fellépésükkor. Még érzékenyebb Kemény számára, hogy első verseinek megjelenésekor a próza már megelőzte a költészetet, Esterházy és a „Péterek” nagyobb figyelmet érdemeltek ki maguknak a nyolcvanas évekre. 

Mindezen gondolatok kifejtésekor úgy érezhetjük, hogy Kemény bevallottan naiv költő, naiv életérzéssel, és eredendően romantikus szemlélettel, hiszen nyitottságában éppen a saját költői világértését is megkérdőjelezi. Az egyik legjobb írása a Komp-ország, a hídról. Ebben Ady költészetét elemzi, publicisztikáját értelmezi. A kötetből egyértelműen kitűnik, hogy Ady volt számára a releváns elme, aki felszabadító hatással lehetett egész költői indulására. De amíg minden mondatával akár egyet is érthetünk, kisebb zavar támad a kétféle Ady, a költő zseni és a zsigeri magyar próféta verseinek soronkénti különválasztásával. Legfontosabb azonban az a fajta társadalmi elhívatottság, amely költőnk sajátja, és amellyel, néha úgy gondolja, talán korszerűtlenül, különös késztetést érez a rendszerváltás utáni kortünetek bemutatására. A Száz év türelem írásában különös recepttel is szolgál a végletesen kettészakadt társadalom problémáinak megoldására: „az új Auschwitzokat-Gulágokat-Srebrenicákat legalább száz év türelemmel lehet csak elkerülni, lassan, kitartóan tanítva meg a közös minimumra a teljes társadalmat (…), ez lehetne a mi nemzedékünk történelmi küldetése, bal- és jobboldali értelmiségé közösen: megszervezni ezt a száz év türelmet.” (64.) Itt felfedezhetünk némi ellentmondást, hiszen a cikkekkel egyidőben született verseiben leplezetlenül megadja korunk fájdalmas látleletét; az olyan versekben, mint a Nyakkendő, Búcsúlevél, Lelkes dalocska, vagy a kötetben is olvasható, elhíresült Szélsőséges dalocska, az éppen eme föntebbi állítás igazságát tagadja, s lesz bizonyossá, hogy a tűnődésen, a töprengésen túl ő is tudja, nem maradhat néma a költő, ha a legszentebb érzéseiről, félelmeiről kell szólnia.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Sántha József, Revizoronline.com, 2017. június 8.

2017-06-08 20:32:48
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ