Nílus, repceföld, zsidókeresztény társas – Kemény Istvánnal beszélgettünka Nílus című új verseskönyvéről (061.hu)
(kiadvány: Nílus)

Egy évvel a nagysikerű Lúdbőr című eszégyűjteménye után a napokban jelent meg Kemény István Nílus című verseskötete. Utoljára hat éve rendezte könyvbe verseit a Babárkoszorú-díjas költő, így nyugodtan mondhatjuk, hogy az idei könyvfesztivál egyik nagy eseménye a Nílus. Kemény Istvánnal beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

A Nílus néhány versében – pl. a Rakpartos balladában – lokalizálod valamennyire a lakóhelyed, Újlipótvárost, de úgy általában az életművedből hiányoznak a szülőföld mitikus nagy versei… Persze Budaörsöt és Érdligetet is megírtad, de a magyar hagyományban erősebben van jelen a szülőföld körülírása, vö: Petőfi rónáját, Ady Bakonyát….
A konkrét szülőhelyem a Baross utcai szülészeti klinika, de huszonkilenc éves koromig nem laktam Budapest határán belül. Viszont harminc kilométernél messzebb se a nullás kőtől. Egy csomó versnyi ötletet írtam meg prózában a szülőföldemről: mind a két regényem színtere Budapest: Az ellenség művészetében idegenvezető visz a városban, a Kedves Ismeretlenben az agglomeráció is benne van. De lehet, hogy igazad van, és tényleg nem ártana még egy-két vers a szülőföldemről. Ha véletlenül nem derült volna még ki, hogy szeretem.

A Nílus cím kapcsán arra gondoltam, hogy esetleg visszajöhet a Játék méreggel… egzotikus iránya… Van rajtad nyomás, hogy miért nem írsz olyanokat, mint a Játék, a Koboldkórus és a Néma H versei?
Jé, én azt hittem, hogy A néma H című verseskönyvem (1996) már egészen más volt, mint a régebbi „egzotikus irány”, és hogy A koboldkórus (1993) volt az átmenet… Azt hiszem, értem, hogy mit értesz „egzotikus irány” alatt, és nekem is a legrégebbi verseim jelentik a varázslatos ifjúságot, és időnként el is fog az az érzés, hogy úgy kéne írni megint. A Hipnoterápia című versbe például beletettem egy Atlantiszról szóló rövid verset, mintha a hosszú vers hőse írta volna fiatalon – pedig azt is én írtam, két-három éve.  

A Nílus kvázi-szlogenje lett egy kétsoros versed, amelyből itt egy sor: „ÚJKOR VÉGE táblát ásták a földbe.” Mi van e tábla után?
Nem tudom. Az újkorban nőttem fel, aminek a legfőbb vezérelve a „józan ész”, és a 21. századra mintha ebben rendült volna meg a közös bizalom. Egyrészt tudjuk, hogy a felvilágosodás óta mekkora bűncselekményeket követtek el a „józan ész” nevében, másrészt belefáradunk a ma ránk zúduló információkba. Nem bírjuk követni őket, és egy ponton feladjuk, és attól kezdve mindenben elkezdünk kételkedni, vagy jobb híján bármit elhiszünk. És az a legijesztőbb, hogy az, aki visszaadja nekünk a hitet abban, hogy mégiscsak létezik objektív igazság, azt tehet velünk, amit akar.

Amikor elkészültek az egy -, illetve a kétsoros verseid, ugyanazt az elégedettséget érezted, mint amikor mondjuk megírtál egy kétoldalas költeményt?
Nem. Kell a mennyiség is, és az elvégzett munka öröme. De azért tudok olyan egyszavas verset (például Weöres Sándor: „Tojáséj”), ami többet ér, mint egy átlagos regény.  

Zsidó témájú publicisztikád volt már az ÉS-ben, volt is rá néhány különös reakció, és most a Zsidókeresztény társas című versben részint újra a zsidóság a témád. Miért tartod annyira fontosnak, hogy versben is írj erről?
Az elmúlt száz év során erről általában (tisztelet a nem kevés kivételnek, pl. Bibó Istvánnak) vagy egyáltalán nem illett beszélni, vagy csak uszítva és vádaskodva. És ez bizony vonatkozik még a kétezres évtizedre is, amikor szinte hisztérikus értelmiségi közbeszéd folyt a témáról. A Zsidókeresztény társast akkoriban kezdtem írni, de mindig abbahagytam, mert nem volt kedvem (bátorságom?) befejezni. De tavaly ősszel a Szombat folyóirat a Huszadik Század 1917-es körkérdése nyomán feltette a maga körkérdését nekem is a zsidók és nem zsidók együttéléséről. Akkor vettem újra elő ezt a verset, és úgy láttam, hogy mégiscsak van értelme. Elkaptam a fonalat, és végre sikerült befejeznem. Remélem, hogy sikerült vele egy kicsit oldanom a feszültségeket, és talán ennek a kényes témának se tesz rosszat némi humor. (Egyébként az utóbbi években mintha kisebbek lennének az indulatok e téma körül, remélem, hogy nem csak azért, mert új ellenségképek bukkantak fel.)

Számos kortársadat idézed meg a könyvedben, ott van például Bartis Attila, Nyilas Attila, Petri György, Szűcs Attila, K.Kabai Lóránt… Nyilván a véletlen alakította, hogy ez most így összejött. Vagy mégsem?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: 061.hu, 2018. április 18.

 

 

2018-04-18 14:25:31
Boldizsár Ildikó
Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy összegyűjtik a világ népmesekincséből azokat a meséket, amelyek a...
Dragomán György
A Jég megrázó novella a menekültekről, a befogadásról és a kirekesztésről.
Dragomán György művének illusztrációit a fiatal grafikus, Turi Lilla készítette.
Radnóti Sándor
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják szerzőjük életútját...
RAJK LÁSZLÓ
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre kötetünkben. Gazdag életpálya...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ