Mathias Énard: Mintha sírkövet faragtam volna a porig rombolt Szíriának. Interjú (Könyves Blog)
(kiadvány: Iránytű)

Mathias Énard épp akkor kezdte írni Iránytű című regényét, amikor Szíriában kitört a forradalom. Szerinte akkor még sokan reménykedtek abban, hogy pozitív változások következnek, de az események végül véres háborúba torkolltak. Bár nem így tervezte, de a könyve az elveszített emberek és városok emlékművévé vált. A Goncourt-díjas francia író a Könyvfesztivál vendége volt, mi a melankolikus szerelmi története mellett a szintén frissen megjelent Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról című regényéről is beszélgettünk vele, amely Michelangelo isztambuli utazásáról szól.

 A Goncourt-díj átvételekor azt nyilatkozta, hogy az Iránytű a tudás erotikájáról szól. Mit értett ez alatt?

Ez egy könyvekről szóló könyv, ami főként a történelem˗, az irodalom˗, és a zenerajongóknak szól, illetve azoknak, akikben van tanulási vágy. Amikor a tudás erotikájáról beszélek, arra is gondolok, hogy ez egy különleges szerelmi történet, amelyben a karaktereim, Sarah és Franz nem virágot vagy csokit adnak egymásnak, hanem cikkeket és könyveket osztanak meg a másikkal. Mindketten nagyon bölcs és képzett emberek, akik sokat beszélnek a saját tudományos kutatásaikról, olvasmányélményeikről. A kapcsolatuk és az egymás iránt érzett vágyuk a tudáson alapul.  

A cím, az Iránytű egy szimbolikus tárgyra vonatkozik, amelyet Franz kap ajándékba Sarah-tól. Azért különleges, mert nem Északra, hanem Keletre mutat. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy ideje lenne Keletre figyelni? 

Igen, szerintem fel kéne adni a Nyugat-centrikus gondolkodást. Talán már attól jobb lehetne Kelet és Nyugat kapcsolata, ha változtatnánk a nézőpontunkon. A probléma az, hogy az átlagemberek keveset olvasnak, és rábízzák magukat a tévére és az újságokra. A média pedig nagyon leegyszerűsített, torz képet közvetít a keletiekről, amelyben az erőszak és a félelemkeltés dominál. Ezek jellemzően arról szólnak, hogy van egy jó oldal, ahol a szabadság, a demokrácia és a kereszténység áll, vele szemben pedig van egy rossz oldal, ahol a radikalizmus, a diktatúra és a lemaradás uralkodik. Ez az, amivel meg kell küzdenünk. Számomra nagyon fontos, hogy élvezzük a különbségeket, legyünk kíváncsiak egymásra és ismerjük meg a másik értékeit. 

A Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról című könyve szintén nemrég jelent meg magyarul. A cím arra utal, hogy a keleti mesék és mítoszok elfedik a valóságot? 

Bizonyos értelemben valóban arról van szó, hogy a misztikus mesék sem engedik látni az igazi Keletet. Sok esetben, amikor azt hisszük, hogy megismertük a másikat, csak egy kialakított képet értünk el. A Michelangelóról szóló történet egyébként tényeken alapul. A kutatásokból lehet tudni, hogy valóban meghívta őt a szultán Konstantinápolyba. Hogy tényleg el is ment-e, az már nem biztos, de lehetséges. Szerintem már maga a tény is lenyűgöző, hogy egy ottomán felkérte az akkoriban még ismeretlen, de legjobbnak tartott olasz művészt, hogy építsen neki hidat. Mert ez is arról szól, hogy a Kelet mindig többet tudott rólunk, mint mi magunkról. Ez a mai napig így van.  

A történet szerint Michelangelo meg is tervezi az Aranyszarv-öböl felett átívelő hidat, de végül sosem készül el. Ezt egyfajta szimbólumnak szánta, amely Keletet és Nyugatot köthette volna össze?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2018. május 4. 

2018-05-04 19:57:56
Fordította: Morcsányi Júlia
Lázálom az újrakezdésről
Patricia Lockwood maximalista regénye provokatívan, élesen és nagyon viccesen mesél az újrakezdés privilégiumáról. Író narrátora egy hosszan elhúzódó betegség furcsa és kevésbé furcsa...
Nem forradalmi versek
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ