Mathias Énard épp akkor kezdte írni Iránytű című regényét, amikor Szíriában kitört a forradalom. Szerinte akkor még sokan reménykedtek abban, hogy pozitív változások következnek, de az események végül véres háborúba torkolltak. Bár nem így tervezte, de a könyve az elveszített emberek és városok emlékművévé vált. A Goncourt-díjas francia író a Könyvfesztivál vendége volt, mi a melankolikus szerelmi története mellett a szintén frissen megjelent Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról című regényéről is beszélgettünk vele, amely Michelangelo isztambuli utazásáról szól.

 A Goncourt-díj átvételekor azt nyilatkozta, hogy az Iránytű a tudás erotikájáról szól. Mit értett ez alatt?

Ez egy könyvekről szóló könyv, ami főként a történelem˗, az irodalom˗, és a zenerajongóknak szól, illetve azoknak, akikben van tanulási vágy. Amikor a tudás erotikájáról beszélek, arra is gondolok, hogy ez egy különleges szerelmi történet, amelyben a karaktereim, Sarah és Franz nem virágot vagy csokit adnak egymásnak, hanem cikkeket és könyveket osztanak meg a másikkal. Mindketten nagyon bölcs és képzett emberek, akik sokat beszélnek a saját tudományos kutatásaikról, olvasmányélményeikről. A kapcsolatuk és az egymás iránt érzett vágyuk a tudáson alapul.  

A cím, az Iránytű egy szimbolikus tárgyra vonatkozik, amelyet Franz kap ajándékba Sarah-tól. Azért különleges, mert nem Északra, hanem Keletre mutat. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy ideje lenne Keletre figyelni? 

Igen, szerintem fel kéne adni a Nyugat-centrikus gondolkodást. Talán már attól jobb lehetne Kelet és Nyugat kapcsolata, ha változtatnánk a nézőpontunkon. A probléma az, hogy az átlagemberek keveset olvasnak, és rábízzák magukat a tévére és az újságokra. A média pedig nagyon leegyszerűsített, torz képet közvetít a keletiekről, amelyben az erőszak és a félelemkeltés dominál. Ezek jellemzően arról szólnak, hogy van egy jó oldal, ahol a szabadság, a demokrácia és a kereszténység áll, vele szemben pedig van egy rossz oldal, ahol a radikalizmus, a diktatúra és a lemaradás uralkodik. Ez az, amivel meg kell küzdenünk. Számomra nagyon fontos, hogy élvezzük a különbségeket, legyünk kíváncsiak egymásra és ismerjük meg a másik értékeit. 

A Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról című könyve szintén nemrég jelent meg magyarul. A cím arra utal, hogy a keleti mesék és mítoszok elfedik a valóságot? 

Bizonyos értelemben valóban arról van szó, hogy a misztikus mesék sem engedik látni az igazi Keletet. Sok esetben, amikor azt hisszük, hogy megismertük a másikat, csak egy kialakított képet értünk el. A Michelangelóról szóló történet egyébként tényeken alapul. A kutatásokból lehet tudni, hogy valóban meghívta őt a szultán Konstantinápolyba. Hogy tényleg el is ment-e, az már nem biztos, de lehetséges. Szerintem már maga a tény is lenyűgöző, hogy egy ottomán felkérte az akkoriban még ismeretlen, de legjobbnak tartott olasz művészt, hogy építsen neki hidat. Mert ez is arról szól, hogy a Kelet mindig többet tudott rólunk, mint mi magunkról. Ez a mai napig így van.  

A történet szerint Michelangelo meg is tervezi az Aranyszarv-öböl felett átívelő hidat, de végül sosem készül el. Ezt egyfajta szimbólumnak szánta, amely Keletet és Nyugatot köthette volna össze?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2018. május 4.