 „Az érintettség megnehezíti az alkotást” – Beszélgetés Szécsi Noémivel (Irodalmi Jelen)
(kiadvány: Egyformák vagytok)
Szécsi Noémi az Egyformák vagytok című új regényében a Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó szálait fűzi tovább. Ez a könyv az előzőekkel ellentétben a jelenben játszódik, olvasás közben óhatatlanul az az érzésünk, hogy tükröt tart a negyvenes budapesti értelmiségiek elé. A mozaikos szerkezetű történet cserepeiből minden olvasónak magának kell létrehoznia a saját olvasatát. – A cím nyilvánvalóan a két főszereplőre vonatkozik, illetve a többi nővel való közösségükre. Az én megközelítésemben ez az egyformaság nyelvi is, hiszen Elza és Em nagyon hasonlóan beszél. – Igen, az egyik motivációja ez volt a címadásnak, tudatában voltam annak, hogy nagyon hasonlóak, de mégis két lehetséges életutat ábrázoltam általuk. Az egy pontból való kiindulásnak kétféle megnyilvánulási formái ők, a kétféle lehetséges út. – A nyelv kulcsfontosságú ebben a regényben, nemcsak a két nő, de Ernő, Em szerelme esetében is – különleges, esszenciális ez a nyelvhasználat. – Nemrég voltam író–olvasó-találkozón egy vidéki könyvtárban, ahol az egyik központi téma az volt, hogy milyen csúnyán beszélnek ebben a könyvben a nők. Én ezt a problémát elég nehezen értettem meg, és arról győzködtem őket, hogy ez talán nem fontos. A könyvtárosnő azt mondta, hogy van olyan ismerőse, akinek a vulgarizmus miatt nem is merné a kötetet kezébe adni. Nyilván lehet ezt a beszédmódot lázadásnak is tekinteni, de szerintem ez inkább jellemfestő szerepet tölt be. – Nekem ez fel sem tűnt, számunkra valószínűleg ez a megszokott beszédmód. – Ez a példa azt bizonyítja, hogy vannak olyan közegek, ahol ez nyelv, ahogy a szereplők beszélnek, átlép egy ingerküszöböt. – Nyilván ebben az ítéletben az is benne van, hogy egy nagyon belterjes budapesti értelmiségi világot ábrázol regény, és ez a világ a kívülálló számára idegen. Ez a sokunk számára természetes, „ultrabölcsész” közeg, az egyetem világának valósága, majd a pesti értelmiség társaság-, ismerős- és élményhajszolása – tényleg bizarr jelenségeknek tűnhetnek. – Igen, erről beszéltek az említett könyvtári találkozón, hogy nekik ez sokkoló. Az is előfordulhat, hogy annyira „beleálltam” a saját nézőpontomba, olyan régen voltam vidéki lány, hogy most már nem vagyok tudatában, hogy ennek a társaságnak a viselkedése mennyire üti ki másoknál a biztosítékot. – A női lét stációit is láthatjuk ezen a közegen belül: nő vagyok, pasit akarok, gyereket akarok, nem akarok gyereket, szerető vagyok, szeretőm van, anya vagyok – ezek azok az állomások, melyeket jó néhányan bejártunk az elmúlt húsz évben. Megfigyelhetjük azt is, hogy ezeket az állapotokat mennyire meghatározzák a férfiak. – Ha viszont fiatalabb nők olvassák a könyvet, ők pont ezt nem értik, értetlenül állnak e generáció gátlásai előtt, fogalmuk sincs, miért határozza meg ennyire a szereplők életét a macsó világ. Egy harmincas, Berlinben élő nő mondta nekem, hogy nem érti, ezek a nők miért vannak így belesüppedve a saját mocsarukba, miért nem csinálnak forradalmat. Ez a két vélemény a két végletet tükrözi: az egyiknek túl sok, a másiknak túl kevés. – Fontos motívum még a könyvben, hogy egy nőt mennyire meghatároz a teste állapota: hány éves, hogy néz ki, festi-e a haját, van-e rajta súlyfelesleg, vonzó-e szexuálisan és még sorolhatnánk. Egy férfit nem határoz meg ennyire a külseje. […] A válasz és a teljes cikk itt olvasható » Forrás: Jolsvai Júlia, Irodalmijelen.hu, 2018. május 2. 2018-05-02 20:09:02
|
 |
|
