Klikkrec / Végleges határ. Totth Benedek Az utolsó utáni háború c. regényéről (Látó)

TOTTH BENEDEK: AZ UTOLSÓ UTÁNI HÁBORÚ.
BUDAPEST, MAGVETŐ, 2017.


D. M.: Nem egy könnyed szöveget választottunk első közös beszélgetésünk témájául. Mit jelent számotokra ez a könyv?
K. D.: Remarque-tól a Nyugaton a helyzet változatlan után azt éreztem, hogy nem akarok több háborús könyvet olvasni. Úgy láttam, hogy az a könyv teljesen rávilágít a háború borzalmára. Totth könyve szintén a háború borzalmának megtestesítője, de eléggé más módon. Reménytelen és mégis roppant emberi háborús kalandregény.
O. G.: Reménytelen és emberi háborús kalandregény számomra is, és még hozzátenném, hogy majdnem a horror sci-fi kategóriába tartozik, mivel egy névtelen és időn kívüli romos város körül nagyon alaposan felépít egy félelmetes és álomszerű világot. És számomra az az erő benne, hogy ezt a nem valódi világot mégis valahogy valósnak érezzük, mert egy roppant emberi szereplő szemén keresztül látjuk, és megéljük vele együtt.
D. M.: Mindketten az emberi oldalát is kiemeltétek, ez azért is érdekes, mert a könyv első és utolsó mondata hangsúlyosan a nem emberiről szól: „Nem volt már benne semmi emberi." (9.) „Mindent elmondtam. Nincs benne semmi emberi." (260.) A könyv történései e között a kétféle „nem emberi" között zajlanak. Az első egy sokat szorongatott játékkatonára vonatkozik, az utolsó pedig talán magára a könyvre is utal, ahol a háború mint pusztulás és (mai világunkra emlékeztető technikai kondíciók által alakított) emberije feszülnének egymásnak. Mitől érzitek emberinek magát a könyvet?
O. G.: Például ahogyan ebben a háborús világban a fiatal főszereplő érzelmekkel reagál a rémes körülményeire, a félelmetes történésekre, hadd idézzem: „Tudtam, hogy ott kell hagynom, és nagyon szomorú lettem, mert azt is tudtam, hogy szét fogják szedni a varjak. Rendes srác volt, még ha kicsit nagyképűsködött is néha." (29.) Ez a fiatal, érzékeny hang úgy beszél a bombarobbantástól meghalt barátról, mintha még a játszótéren volnának, ebből indul az emberség számomra. Meg hogy az első jelenetben fociznak, hogy egy focijátékkal kezdődik a regény, ez egy nagyon emberi kiindulópont, és a regény folyamán egyre távolabb kerülünk a focijátéktól, de ez volt a kiindulópont.
K. D.: Nem vagyok biztos benne, hogy a regény első és utolsó mondata nem az emberiről szól. A műanyag katonáról szóló mondat számomra az ember ragaszkodását jelzi a kis „fétiseihez", azt hiszem, az első mondatok egyikében így is hivatkoznak rá. Az utolsó mondat inkább a háborúról szól. Ami különös ellentmondás, hiszen csak az ember háborúzik. Épp annyira hozzánk tartozik, mint amennyire elborzadunk tőle, ha józanul gondolunk rá. Számomra a könyv emberi oldala abban rejlik, hogy a fősze­replő tudatosan és nem tudatosan is megszokja az állandósult háborús helyzetet, és nem próbálja megváltoztatni a megváltoztathatatlant. Az ember mindent megszokik közhely, de ebben az esetben is ez történik.
D. M.: Amikor még többen voltak, akkor még lehetett játszani... Aztán már csak a játékkatona emlékeztet arra, hogy volt olyan, hogy játék. Ha valamit tudatosít ez a könyv, akkor tényleg az, hogy emberek is, de itt már emberek tervezte fegyverek és vegyi anyagok is „játsszák" a háborút, és ezért is olyan megrendítő, ahogyan a könyv első oldalán még az eltűnt kistestvér Teót úgy idézi fel az elbeszélő nagyobbik fiútestvér, hogy folyton háborúsdit játszott.
Érdekes, hogy a hozzászokást is emberi tulajdonságként emeled ki, Dávid. Számomra az elbeszélő reflexív pozíciója, érzéki hasonlatai épp azt jelzik, hogy folyamatosan kívülről is látja, láttatja a körülötte zajló történéseket, rémképeket, miközben persze elhatalmasodnak a belső rémálmok. És a hasonlatok, leírások (olykor irodalmi idézetek) révén egyfajta háborús hulla- és romesztétikát hoz létre, ha lehet ilyet mondani. És ez lehet, hogy ellentmondás, de költői képekben jut érvényre a borzalom, ám nem pusztán a reflexív szemlélő, hanem az elszenvedő elbeszélői pozíció miatt is. „Le­nyűgözött a közönye" (182.) – ahogyan a látvány megragadja, az különbözteti meg a hollótól.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Dánél Mónika - Owen Good - Kornya Dávid, Lato.ro, 2018. május 10. 

2018-05-10 16:41:30
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ