Csukott szemmel (Kulter.hu)

Krusovszky Dénes József Attila-díjas költő immár másodjára látogat el a próza birodalmába. Novelláskötete, A fiúk országa megírása (2014) óta – a kisregény műfaji mezsgyéjén könnyedén átlépve – a nagyregény ígéretföldjére érkezett.

Persze új könyvét, az Akik már nem leszünk sosem című 540 oldalas regényt – a maga különböző korszakokból származó életmetszeteivel – tekinthetjük kisregények és novellák rafinált ötvözetének is, hisz elég nehéz megindokolni, miért tartozhat össze egy 1956-os pogrom, egy 1986-os aktív eutanázia históriája, illetve egy 1986-ban Hajdúvágáson született férfi, Lente Bálint válságidőszakának analízise. Az ugyanis, hogy az említett fiatalember teljesen véletlenül rábukkan egy magnókazettára szülővárosa hajdani tüdőszanatóriumának falai közt, s ez a kazetta épp az ’56-os hajdúvágási (történelmi tényként hajdúnánási) zsidók elleni hajszáról, gyújtogatásról és lincselési kísérletről őriz meg egy tanúvallomást, még nem teszi szükségessé sem a magnófelvétel teljes tartalmának, sem a keletkezési körülményeknek a részletes rögzítését. Mint ahogy nem indokolja mindezt a záró fejezetnek egy véletlen egybeesése sem, az, hogy Lente Bálint apai nagybátyja, Zoltán lehetett az az ápoló, aki a hangfelvételt készítette. Sőt, ez a váratlan egybeesés még zavarba is hozhatja a régi vágású olvasót, hisz az életnek ugyan meghatározó jegye az esetlegesség, regényekben mégis kimódoltnak s így kínosnak érezhetjük.

Eszünkbe juthat Esti Kornél Kosztolányihoz intézett intelme is:

„Össze ne csirizeld holmi bárgyú mesével. Maradjon minden annak, ami egy költőhöz illik: töredéknek.” Ez az intelem talán a könyv implicit szerzőjére is hatott, hisz a fent jelzett történetek eléggé elkülönülnek, s a regényidő sem feltétlenül lineáris jellegű, van, hogy tótágast áll. És hogy még széttartóbb legyen a könyv, mindhárom történetet más tónusú, más retorikájú szöveg közvetíti. A ’86-os narratívát egy klasszikusokon edződött kívülálló elbeszélő adja elő a Dzsinn című (156 oldalas) fejezetben, folytatása pedig a mű elején, a Prológusban olvasható.

Ez a narrátor jól ismeri a Heine-Medin-kór légzésbénultjainak kórházi életét.

Tömören és pontosan jellemzi a mindennapjaikat, és árnyaltan festi le egy igen figyelmes, tapintatos ápolónak a gondozottaival való kapcsolatát. A Prológusban ugyanez az ápoló (egy festményből tudhatjuk, hogy azonos a hajdúvágásival) Iowában él, 1990-ben, s a felesége iránt tanúsít gyöngéd figyelmet. Látszik, hogy meghitt a kapcsolatuk, csak az a baj, a férfi a maga önvédelmével édeskeveset törődik. A Prológus a maga novellányi terjedelmében és váratlan csattanójával így épp az ápoló haláláról kell, hogy beszámoljon: figyelmetlenül vezet, s balesetet szenved. Az elbeszélői tónus, akárcsak a Dzsinn-fejezetben, itt is nyugodt, látszólag szenvtelen, igazából együtt érző, s a külső elbeszélő itt is az ápoló nézőpontjából szól, bár egy tagmondat erejéig áttéved a narráció első személybe: „Úgy szeretném képzelni, hogy boldog volt, amikor gázt adott” (18.).

Az 1956-os forradalmi tüntetés zsidóellenes pogrommá fajulását maga a szemtanú, az Aszalós nevű légzésbénult, vastüdős beteg mondja magnóra 30 év távlatából. Ez a tanúvallomás része ugyan a Dzsinn-fejezetnek, ám szenvedélyességével, szaggatottságával kiválik abból. Elemi erővel törnek fel Aszalós emlékei a gyerekkorról, a gyermekágyas anya haláláról, az apa málenkij robotba hurcolásáról, a nagybácsi dühödt részegségéről s a testvérrel való szimbiotikus kapcsolatról. Aztán beszámol a lelkes tüntetésről, az izgatott cselekvésvágyról, mely elég gyorsan fordul át – és épp a nagybácsi uszítására – garázdaságba, gyújtogatásba, lincselésbe. Aszalós lázas szavaiban, láttató képsoraiban ott érezhetjük a részeg tömeg pusztító indulatát, kárörömét, de a beszélő elkeseredett dühét is, majd kétségbeesését és félelmét. Hisz számára már akkor, a pusztítás sodrában is nyilvánvalónak tűnt: valami jóvátehetetlen történik, aminek meglesz a büntetése. Lebénulását majd ekként fogja fel, bár talál némi mentséget is. 14 éves volt, gyerek, nem tudott semmit, csak az apja hiányát érezte, s a nagybátyjának elhitte, hogy Strasser a bűnös meg a többiek, akik visszajöttek a lágerekből. Hogy miattuk hurcolták el az apját. A lávaömlésre emlékeztető vallomással Aszalós azt remélte, leteheti már az élete terhét. Ám ehhez újra az ápoló segítsége kellett. Az nem vigasztalta, hogy vallomása nyomán az élete egésszé állt össze, s tanúságot tehetett arról, miféle ősbűnökre képes az ember, ha nem érti vagy félreérti a világot, netán hamisan közvetítik számára.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Domján Edit, Kulter.hu, 2018. július 6. 

2018-07-06 15:56:56
RAJK LÁSZLÓ
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre kötetünkben. Gazdag életpálya...
J. R. R. Tolkien
Fordította: M. Szabó Csilla, Falcsik Mari
J. R. R. Tolkien gyermekei nem csupán az ajándékok miatt várták Karácsony apót: ők ugyanis minden évben képekkel illusztrált levelet is kaptak tőle! Mesélt nekik a házáról, a barátairól és arról, mi történik...
Krasznahorkai László
Homéroszi meneküléstörténet képekkel és zenével

Annak, ,,aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik miatt menekül" - olvassuk Krasznahorkai László új könyvében,...
Darvasi László
Képzeletbeli német kisvárosban időzünk, valamikor a romantika idején. Ködös, késő őszi napokon magyar sellőt szállítanak a településre. Csakhogy a lény elszökik, majd furcsa szerelembe keveredik a szénégető...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ