Az 1972-ben született Mathias Énard harmadik magyar könyve ez, a tanulmányait és korai pályafutását valóban orientalistaként indító írótól tavaly az eredetileg 2008-ban közreadott Zóna(Libri), az idei budapesti könyvfesztiválra a 2010-es Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról (Jelenkor) jelent meg, egy időben a franciául 2015-ös Iránytűvel. Az Iránytű és a Zónaközött sok az átjárás (a Zóna több évszázadra kinyújtott, a Földközi-tenger környezetére, a Marokkótól Mekkáig kiterjesztett zónában játszódó nagy története is korlátozott időtartamban van elbeszélve, egy Milánóból Rómába tartó vonatúton, ugyancsak egyes szám első személyben). Olykor úgy tűnik, mintha mindaz, ami az Iránytűben humoros, szellemes vagy könnyed, a Zónában rejlő komor és komoly anyag írói ellensúlyozása lenne. Tótfalusi Ágnes felhőtlen, a rendkívüli sűrűségű anyagban nagyszerűen eligazodó, remekbeszabott fordítása is megerősít benne, hogy a Mathias Énard-ral való ismerkedést legcélszerűbb az igen vonzó, tűzijátékszerűen ezerfelé szállóIránytűvel kezdeni, és akkor súlyos párdarabja, az egyetlen pontra beásott, a háború nagy témáját középpontjába állító és inkább deprimáló Zóna is más fényben ragyog majd.

Franz Ritter, az osztrák apától, francia anyától származó, valahol a negyvenes-ötvenes évei fordulóján járó, a bécsi egyetemen tanító zenetudós álmatlanul forgolódik a kilencedik kerületi Porzellangassén lévő agglegény-lakásában 2014. december elejének egyik éjszakáján. Orvosa, dr. Kraus előző nap közölte vele, hogy betegségének kezelése végre új fázisba léphet, az elmúlt hónapokban összegyűlt leletek alapján most már nemcsak a különben az olvasó előtt mindvégig homályban maradó diagnózis felállítására, hanem a gyógyítás megkezdésére is mód fog nyílni. Nem jön álom a szemére, felső szomszédja kutyájának a mennyezet felől jövő fegyelmezetlen zajongását zenehallgatással próbálja ellensúlyozni, előbb hanglemezeivel, aztán az osztrák rádió komolyzenei csatornájával, miközben plátói szerelme, Sarah a szintén előző nap postán kézbesített tanulmányán töpreng. Múlik az éjszaka, Ritter sehogyan sem tud elaludni, úgy érzi, itt a halál, és egyes szám első személyben végigmeséli nekünk elmúlt húsz évének aprólékos történetét.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csuhai István, És.hu, 2018. augusztus 17.