A Holtidény minden verse saját univerzumot teremt, legyen a helyszín egy telefonfülke (Leggyakrabban tárcsázott szám) vagy egy Pink Floyd-koncert a láva borította, olasz város, Pompeii romjain (Echo).

„Holt idény – olyan időszak, amelyben valamely tevékenység (természetes) feltételek híján szünetel, és a szóban forgó helyen semmilyen jelentős esemény nem történik” – áll A magyar nyelv értelmező szótárában (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959). Tehát ez afféle megkezdett, de lezáratlan esemény, mint ahogy a színházak szünetelnek nyáron. Ilyen várakozásban szólalnak meg Fehér Renátó új kötetének versei, egy kifeszített idősíkon, oda-vissza forgó óramutatók között. „És a parkolóban mozdulatlanná / lassít a szótlan délután, a vendég / falatozni kezd a ráérős abroszok / fölött, vizel, kávék mellé rágyújt, / tankol, vizel újra. Engedi telni el.” (10.), „A zárójelbe tett időszámítással / összeszokni, de kibékülni soha.” (34.)

A szerző első kötete, a Garázsmenet verseiben egy, az otthontól, a gyerekkortól és egy, a szülei életét még testközelből meghatározó korszaktól elszakadó fiatal férfi ismer rá saját magára és családjára. A versek emlékezni és értelmezni próbálnak, rendszerváltás előtti idők és mai élethelyzetek sorjáznak a lapokon. A versek inkább egylélegzetű megszólítások és vallomások, önértelmezések a múltból szemlélve és a jelenre koncentrálva, a gyerekkor helyszínein és a tágabb környezetben, a világban való magunkra ismerés lenyomataként. Nagyon személyes, közeli lírai hang ez. A Garázsmenetben találunk dinamikus rímtelenséget (Természetes élőhely) és szabályos versformát is (Köszönőviszony), feszes ritmusú szöveget (Láthatatlanok), rímeket és ajánlást vagy utalást egy Cseh Tamás-dalra („Fehér babáim, fehér babák”). Vegyes verslelet, Fehér Renátó a kezdetektől sokszínű lírát hoz létre. A Holtidény egyenes folytatása ennek – a két kötet közti folytonosságot és párbeszédet jól példázza, hogy a Leggyakrabban tárcsázott szám című verset mindkét gyűjteményben megtaláljuk.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: G. Szabó Sarolta, Art7.hu, 2018. szeptember 5.