Itt ülünk 2018-ban, és nemhogy az első könyved kijött 2015-ben, hanem napokon belül megérkezik a második novellás köteted. Az életedben erre, az írás felé terelődött a hangsúly?

Nem terelődött az írás felé igazán, csak bejött a képbe az írás is. Forgatókönyvírás és ekörül már ment a dolog, de ez testet nem öltött egy kötetben soha. Azt gondoltam az első könyv után: lett  egy könyv, voltak hozzá novelláim. Majd ha megint eszembe jut valami olyasmi, amiről mindenképpen akarok írni, akkor lesz még egy könyv. Aztán egyszer a Morcsányi mondta nekem a Déli mellett egy kis utcában: „Írjál, Laci…!” Így, röviden, olyan élesen és jól célozva mondta, hogy akkor rájöttem, ez mit is jelent: hogy írni kell, ha valaki ezt megkapja, belekóstol és belekezd ebbe és a folyamatot elindítja, akkor egyszerűen írni kell, nincs mese. 

Szükséged van egy keretre, ami biztonságot nyújt az íráshoz, vagy pedig ez egy szabadabb dolog?

Sokszor nem írhatok, mert ki kell menni a lovakhoz, etetni kell őket, vagy valamit össze kell szögelni – tehát ha fizikai munkát végzek, nem valami szellemi dolgot, akkor azonnal alibit érzek arra, hogy nem kell az írással foglalkozni és ezért nappal nehéz. Amúgy a környezet nem zavar, sokszor a HÉV-en tudok a legjobban írni, meg buszon… Inkább az a kérdés, hogy képes vagyok-e az állandó rákoncentrálásra. Van egy legalább fél óráig tartó folyamat, amíg belekerülök abba, hogy egyáltalán el tudok kezdeni írni. Az a félóra, az egy nagyon nehéz zuhanás.

Neked a természetben való létezés és annak megélése a történeteidnek erős része.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: MaireClaire.hu, 2018. október 11.