„A hatalom erős méreg, és nagyon régóta szedjük” (Népszava)
(kiadvány: Rendszerújra)

Szabadulástörténetek – Dragomán György Rendszerújra című kötetének alcíme sajátos műfajról árulkodik. Az íróval többek között a hatalom természetéről és az érdemi vita fontosságáról beszélgettünk.

– A kötet témái sokféleképpen meghatározhatók, de alapvetően a határátlépésekhez kapcsolódnak. Miért foglalkoztatják ilyen mélyen ezek a kérdések?

– A határok egész életemben fontosak voltak. Nagyon korán rájöttem, ahol élek, ott az izoláció a legnagyobb veszély. Ma már elfelejtik az emberek, de Marosvásárhely és Kolozsvár egymástól légvonalban hetvenhét kilométerre van. Az én gyerekkoromban, ezt, ha vonattal akartad megtenni, úgy emlékszem, nyolc-tíz órát kellett utaznod, mert nem volt közvetlen csatlakozás; úgy volt megcsinálva, hogy messze legyen. Ha belegondolok, Vásárhelytől Kolozsvár messzebb volt időben, mint most Pesttől New York. Ez nagyon nagy határ volt. Azt hiszem, a határ számomra elszigetelődés, ami pedig bezártságot jelent. Emlékszem az érzésre, amikor a szüleim azt mondták, hogy átköltözünk a szomszéd negyedbe: kétségbeestem, hogy mi fog történni. S utána nem a szomszéd negyedbe költöztünk át, hanem Magyarországra. Hétszáz kilométerre a szülővárosomtól, Szombathelyre kerültem, egy határ mellé. Ez az élmény meghatározó számomra, hogy átjövünk a határon, s elvesztem ezt a beszorított biztonságot – ami tulajdonképpen egy börtön. Átkerülök a világnak egy szabadabb pontjára, ami hirtelen sokkal szabadabbá válik, mint amilyen korábban volt, mert az a határ, ami mellé kerülök – a vasfüggöny – leomlik egy évvel később. S ehhez hozzá jön az, hogy egy idő után létrejön az Európai Unió. Amikor elkezdtem írni, azt vettem észre, hogy ezek a témák újra és újra előjönnek.

– Jelenleg Berlinben él a családjával. Mennyit változtat ez a határfelfogásain?

– Tizenöt éves koromban jöttünk el Erdélyből, huszonkilenc lettem amikor megírtam a Pusztítás könyvét, és akkor kezdtem írni a Fehér királyt, ami tulajdonképpen a gyerekkoromról szól. El kellett telnie térben kétszáz kilométernek, és időben huszonöt évnek, hogy tisztán lássak. Egy írónak jó elutaznia ilyen szempontból, kicsit felejteni, és utána átengedni az emlékeket. Ezt Joyce óta tudjuk: el kellett jönnie Dublinból, hogy Dublinról tudjon írni. Most, hogy egy évre Berlinbe jöttem, könnyen lehet, hogy inkább fogok Budapestről írni, mint egyébként.

– A kötet tizenöt év novelláiból válogat. Történt változás ez idő alatt az európai, vagy a hazai rendszerekben?

– A rendszerek mindig változnak. A hatalom arra törekszik, hogy a saját szerepét maximalizálja, és ezt legjobban egy teljesen bezárt társadalomban, diktatúrában tudja megtenni. Én ebben nőttem fel, és most a világ megint hasonló irányba halad. Nagyon sok országot lehet mondani, amely úgy tűnt, hogy nyílt társadalommá válik. Törökország a legszebb példa: tíz évvel ezelőtt voltam ott, s akkor úgy tűnt, hamarosan az Unió részévé válik, legalábbis rálép erre az útra visszavonhatatlanul. Mikor ott voltam, egy modern Isztambult láttam, aztán elmentem vidékre, ott azonban egy írásomat már nem olvashattam fel, mert azt mondták, rossz példát mutat a török ifjúságnak. Akkor láttam, ez nem olyan egyszerű, ahogy én érzem. Az a rendszer most nagyon bezárult, egy rossz szóért börtönbe lehet kerülni, vagy akár csak azért, ha az emberről feltételezik, hogy mondott egy rossz szót. A hatalom mindig megpróbál megerősödni, néha sikerül neki, aztán néha elmúlik. Az a kérdés, hogy ez mindig ilyen ciklikus marad-e. Ebben a könyvben olykor elég pesszimista vagyok, és leírok olyan történeteket, ahol ez a ciklikusság már nem valósulhat meg. Orwell óta mindnyájan disztópiákat építünk íróként, vagy legalább megpróbáljuk. Ő kitalált egy olyan disztópiát, ahol úgy tűnik, nem változnak a rendszerek: az 1984 világa örök statikus világ, ahol a ciklikus ide-oda hajlás nem történik meg. Lehet, hogy ez a jövő. Lehet, hogy a jövő egy tökéletes diktatúra, ahonnan nincs kiút. Valahol ez vonzza is az emberiséget. Ha megnézzük, milyen sok disztópia születik, és azok milyen népszerűek, s hogy a legszabadabb társadalmak milyen lelkesedéssel olvassák ezeket, az mégis érdekes. Miért akarunk mindig a börtönről álmodni, ha szabadok vagyunk?

– Ön szerint miért?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csepregi Evelyn, Népszava.hu, 2018. október 27.

2018-10-27 12:36:39
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó a szó klasszikus értelmében költő volt, akinek költői működése elválaszthatatlan esszéírói munkásságától. Három esszékötete ma is izgalmas lenyomata a XX. századi magyar irodalom gondolkodástörténetének....
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban...
Tolkien, J. R. R. (1892–1973)
Fordította: Gálvölgyi Judit
A szerző posztumusz kiadású művét, amelynek története A Gyűrűk Ura mitológiai hátterét alkotja, apja halála után Christopher Tolkien szerkesztette könyvvé. A szilmarilok ,,az óidőkről, a világ első koráról...
Knausgård, Karl Ove
Fordította: Fordította: Patat Bence
A tizennyolc éves Karl Ove Knausgard az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ