Rakovszky Zsuzsa eddigi irodalmi munkássága arról tanúskodik, hogy az írónő a líra és a próza terepén is egyaránt otthonosan mozog, sőt a kettő ötvözése, egymásba csúsztatása sem áll tőle távol, hiszen prózájában fellelhetők a versekre jellemző, finom, néha statikus költői képek, ahogy a lírai hangütés is, verseiben pedig kifejezésre jut a történetiség és a prózára jellemző mozgalmasság. Ez utóbbival találkozhatunk legutóbbi verseskötetében, az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent Történések című kiadványban is. A zsebkönyvnyi méretű, karcsú kis kötet az Időmérték sorozat darabja, amelybe a Magvető Kiadó „időtálló, mértékadó” versesköteteket válogat be, az „úton lévőknek” ajánlva őket. Ha az „úton levést” valódi utazásként értelmezzük, úgy külalakjánál, terjedelménél fogva a Történések utazóbarát kötet, hiszen retikülben, kabátzsebben is elfér, ha pedig az „úton levést” szellemi, esetleg spirituális értelemben fogjuk fel, e kiadvány akkor is kitűnő választás, hiszen Rakovszky Zsuzsa olyan mozzanatokat, eseménysorokat rögzít benne, amelyeket a líra a hétköznapi történetek fölé emel, általános érvényűvé, univerzálissá nemesítve őket.

A három ciklusra tagolódó, szépen építkező, kötetnyi verskirakósban minden költemény más-más időbe és helyszínre kalauzol: az 1800-as évek végén kitört kanadai aranyláz időszakából egy meg nem nevezett római provinciába, majd a huszadik század véráztatta Európájába, s végül napjainkba, a mindannyiunk által jól ismert közegbe juthatunk általuk. E nagy időbeli és történelmi fesztávolság révén az írónő érzékeltetheti, mi módon hathat valakire egy bizonyos történelmi helyzet, és azt kutatja, hogy az egyes ember vajon tehet-e bármit is e hatás ellen. Az emberi kapcsolatokat, viszonyrendszereket átrendező érték- és hagyományvesztést állítja verseinek középpontjába, de problémafelvetése ennél sokrétűbb. Az idő múlása foglalkoztatja leginkább, illetőleg az, hogy a történelmi események szinte ciklikusan ismétlődnek, ilyeténképpen úgy tűnhet, hogy az idő valójában nem múlik, csak körbe-körbe jár, holott az emberiség szempontjából nem az idő a leglényegesebb, hanem az, hogy magatartásunkban, gondolkodásunkban alapvetően nem változunk, ennélfogva vissza-visszatérnek bizonyos szituációk. Emellett a világ valódiságának kérdése is felmerül verseiben, többféle vonatkozásban, a platóni barlanghasonlattól az internetes világ valóság-leképeződéséig jut, és felveti a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán kézzel fogható valóság. Hasonlóképpen foglalkozik a Történések a rossz és a szenvedés jelenlétével és okaival a világban, és azzal, hogy milyen lehetőségei vannak az embernek arra, hogy megbirkózzék velük. A sorok között felvetül az is, hogy van-e értelme a szenvedésnek, vagy ésszerűbb elfogadni, hogy a „véletlen” egyfajta világmagyarázat, s akkor okafogyott értelmet keresni bármiben is.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csík Mónika, Magyarszó.rs, 2018. október 18.