Az alkalmazkodók legitimálják politikai elitjük igazságtalanságait (Népszava)

Faust – mint tudjuk – az ördöggel kötött szerződést. Nem sokkal egyszerűbb az a kontraktus sem, melyről György Péter új könyve szól. Gyakran zaklatottan, az olvasót próbára tevő, szeszélyesen el-elkalandozó logikával, de közben nyugtalanító szempontokkal, revelatív értelmezésekkel. Szabályait nem könnyű követni, pedig izgalmas szellemi útra invitál. György Péter művében a szerződés tág értelmű metaforává válik: a művészet és a fennálló társadalmi valóság bonyolult viszonyának átfogó kategóriájává. Gondolatmenetében az alkotó a valósággal szerződik. A lényeg pedig ennek konkrét módja, típusa. S a tét természetesen itt is roppant nagy. A szerződés ugyanis mellőzheti a kor feszítő alapkérdéseit, a valóságban rejlő igazságot, s ezzel, ha mégoly közvetetten is, hatékonyan szolgálhatja a mindenkori hatalom érdekeit. (Szélső esetben az alkotó vállalkozhat éppenséggel – cinikusan vagy ideológiák foglyaként – a valóság legfontosabb dimenzióinak meg-, illetve eltagadására is.) De természetesen, lehet szerződni az igazság alkuktól mentes művészi képviseletére is: a realizmus, a kötet egyik rehabilitált kulcsfogalma az ennek jegyében keletkezett műveket minősíti. Aki a valóság mellett dönt, egyszersmind persze, az establishmenten való kívülmaradásra szavaz. Az alternatíva végeredményben bárki számára adott. Igaz a második út választása jóval kényelmetlenebb, sőt, olykor kifejezetten kockázatos.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balogh Ernő, Népszava.hu, 2018. december 6.

2018-12-06 19:26:12
Egy zsidó lány a lőszergyárban
Ez a megrázó emlékirat egy rendkívüli ember, a történetét elbeszélő Fisch Sarolta emlékműve, akit a magyar hatóságok 1944-ben a rokonaival együtt Berekböszörményből a nagyváradi gettóba,...
Vígság a végeken
Keresztury Tibor a hétköznapi groteszket felmutató szocio-realista kisformák nagymestere. Legújabb, búcsúnovellákat tartalmazó könyvében egy háború után vagyunk, hősei ebben az ismeretlen,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ