Tisztáznunk kell a korábbi rendszerek bűneit, különben csak saját magunkat traumatizáljuk – vallja Dragomán György, akinek Rendszerújra címmel jelent meg legújabb novelláskötete. A szerzővel a Margó Irodalmi Fesztiválon beszélgettünk.

– Rendszerváltásokról és határátlépésekről szóló novellái jelentek meg most a Rendszerújra című kötetében. De már a Máglya is a román szocializmuson való túllépés lehetőségeiről szólt. Arról, sikerült-e feldolgozni a múlt bűneit, el lehet-e felejteni őket. Egyik fő kérdésünk lehet e tekintetben Corneliu Poromboiu vígjátékának címe: Volt-e vagy sem? És tényleg, volt román forradalom?
– Nemcsak az a kérdés, hogy forradalomnak lehet-e nevezni, hanem hogy egyáltalán mi volt. Mi történt Romániában, mi zajlott Magyarországon. Végül is az a dolgunk, hogy megpróbáljuk feltenni ezt a kérdést. A jelen nem változik ebből a szempontból, mi változunk. De én nem vagyok történelmi író, nem akarok igazságot tenni vagy megmondani, mi a valóság. Én mesélek. És talán ha elolvassák, amiket mesélek, az kicsit változtat is az embereken. A jó könyvektől maximum ezt várhatjuk el.

– Állunk a határ túloldalán, s ugyanaz a kék ég, ugyanazok a fűcsomók, ugyanazok a pocsolyák – olvassuk az Átkelésben a határátlépő azonnali élményét. Volt hasonló tapasztalata már?
– Kétszer is. Az első, mikor kivándoroltunk otthonról, és átléptünk Magyarországra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már magyar útjelző táblák mellett haladunk el, de egyébként észre sem vettem az átlépést. Egész addig úgy néztem a füvet, hogy az román fű még mindig. Az egy abszolút csalódás volt, azt vártam, hogy az átlépés ennél jelentősebb lesz. Pedig ott volt a határ, csak én nem vettem észre az út során. Ugyanezt átéltem, mikor először mentem Amerikába. Egyetemista koromban jártam ott, mikor leszálltunk a repülőről, egy kis parkoló mellett várakoztunk. Épp olyan volt, hogy lehetett volna akár Romániában is.

– Manapság is ismerős lehet ez: számos nyugat-európai vagy amerikai, a magyar kormány lépéseiről halló ismerősünk csodálkozik rá, hogy azért alapvetően itt is megvan ugyanaz az egyéni szabadságunk, mint nekik. Mennyire egyénfüggő ez a szabadságérzés, és lehet-e valami objektív mércéje, ami alapján egyszer már azt mondhatjuk: itt már nincs szabadság?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Lakner Dávid, Magyarhang.org, 2018. december 13.