Szarvas József: Amikor betettem oda a lábam, a szakma bezárult előttem (HVG.hu)

„A felnőttek világából én annyit értettem sokáig, hogy a második pofon azért jött, mert az elsőnél nem kaptam le időben a szemüvegemet. Merthogy az milyen sokba kerül” – írja a hatvanadik születésnapjára nemrég megjelent önéletrajzi könyvében Szarvas József Jászai-díjas színművész.

Tanyán nőtt fel, az ebesi osztatlan iskolában közölte a tanító nénivel, hogy népművelő vagy táncdalénekes lesz. Kovács Katiról szőtte kamaszálmait, amelyekbe a sivár valóság elől menekült. Hentesnek tanult. Kollégiumi estéken a társai könyörgésére friss slágereket énekelt. A Csokonai Színház segédszínészt keresett. Négy verset tudott 1977-ben a sikeres meghallgatáskor, és műtétet is vállalt foglalkoztatása érdekében, hogy „ne azt nézze a jobb szemem, mit lát a bal”.

Otthon kitagadták. Apja sohasem, anyja egyszer nézte meg színpadon. Munka mellett járt gimnáziumba, a magyartanár szigora miatt a másodikat többször megismételte. A főiskolán Horvai István osztályában 1987-ben diplomázott. Tíz éven át a Vígszínházban, majd négy évig Kaposváron játszott. 2002-ben szerződött a frissen megnyílt Nemzetibe, ahol azóta is társulati tag. A nyitó előadáson ő volt Ádám Az ember tragédiájában, de sok fő- és még több karakterszerepet eljátszott. Számos filmben vett részt a Zimmer Feritől az Üvegtigrisig. A Szórád-ház című tévésorozatban nyújtott alakításáért 1998-ban a monte-carlói fesztiválon Ezüst Nimfa-díjat nyert.

Lágymányoson lakik. Első házasságából született fia, Dávid énekes, zenész. Az ő egyik gyereke ugyanúgy négyéves, mint a művész Katinka lánya. Felesége, Tüű Zsófia rendezőasszisztensként dolgozott a Nemzetiben. „Neki már Katinka a főállása. Elképzelhetetlen, hogy a munkája miatt bébiszitterre bízzuk a gyereket.”

HVG: Mit szólt Kovács Kati a maga életrajzi könyvében tett kései szerelmi vallomásához?

Szarvas József: Szerintem még nem olvasta. Izgulok, hogyan reagál. Próbáltam eljuttatni hozzá egy tiszteletpéldányt, de még nem sikerült időpontot egyeztetnem vele. Az a „szerelem” egy gyerek képzeletvilágából, vágyakozásából a Táncdalfesztivál hatására született belső mese volt. A pszichológusok jól tudnának dolgozni ebből.

HVG: A szülei emlékének is ajánlja a kötetet, amelyben ütlegekkel, megaláztatással sújtott gyerekkoráról is beszámol. Nincs magában tüske?

Sz. J.: Hányan kaptak ütleget! A gyerek úgy ragaszkodik a szüleihez, mint az élethez, amit tőlük kapott. Mindenkinek el kell fogadnia azt a miliőt, amelybe beleszületett. Aztán később, ahogy én is, eleinte a fantáziával, később elhatározással kifogalmazhatja magát belőle. Lehet, hogy túlságosan is belém nevelték a tisztelettudást. Még fiatal felnőttként sem kerültem szembe velük. De miért baj az? Petőfit is elzavarták, mégsem arról szól a költészete, hogy vesszen az apám, az anyám.

HVG: Az életrajz címét: Könnyű neked, Szarvas Józsi, a nehéz gyerekkorára utalva mondták magának. Tényleg a saját fájdalmaiból gyúrja alakításait a színész?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Mátraházi Zsuzsa, HVG.hu, 2018. december 27.

2018-12-27 15:47:41
Apa és fia közös története
Kardos András ebben a könyvben apjának, a száz éve született Pándi Pál irodalomtörténésznek állít emléket. A sok műfajú kötet gerincét az apjához írt hatvan (fiktív) levele alkotja:...
Egy sosem fakuló klasszikus
Sosem fakuló regényében Kosztolányi Dezső a poros bácskai kisváros szürkülő életeit éles fénybe helyezve tárja elénk. Az öregedő házaspár féltett kincse, csúnya, vénecske lányuk,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ