„Ha jól tudom, a következő novelláskötete a műanyag kerti székekről szól majd. Mi izgatja annyira ezekben?” – kérdezte Kollár-Klemencz Lászlótól egy újságíró tavaly augusztusban. A válasz így hangzott: „Már régóta figyelem őket. Nagyon izgalmas tárgyak, Balmazújvárostól Los Angelesig, vagy a Fehér Ház udvaráig mindenhol ott vannak körülöttünk, mégsem figyelünk rájuk.”

Figyelni őket. Izgalmas tárgyak. Mindenhol ott vannak körülöttünk. Mégsem figyelünk rájuk. Ez négy állítás, egyenként sem maguktól értetődők, de így, egymás mellé, gondolatmenetbe helyezve még inkább meghökkentőn hangzanak. A merész végkövetkeztetés pedig az, hogy a műanyag szék „tökéletes szimbóluma a mai világunknak”. Új könyvében, melynek címe valóban A műanyag kerti székek élete, Kollár-Klemencz László azonban nem „mai világunkról” ír (szerencsére!), hanem kizárólag az emberről, és az ember szimbólumának teszi meg a fröccsöntött ülőalkalmatosságot. A borítón látható fotó is erre utal: az égig érő, zöldellő fák alatt egymagában áll egy fehér műanyag szék. Nem ül rajta senki. A szerző neve és a könyv címe ugyanilyen fehér színnel szerepelnek. A képi megvalósítás pontosan mutatja ember és természet – antropológiai és ökokritikai nézőpontból felvetett – viszonyát, ami nagyon röviden úgy lenne összefoglalható, hogy nincs „ember vs. természet” szembeállítás, hanem egyedül kettejük kölcsönhatása értelmezhető. Az ember és minden ember alkotta tárgy is a természet része. Persze meg lehet próbálni elbújni a fák közé.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Melhardt Gergő, Jelenkor.net, 2019. január 22.