„Nem jó hallgatni” (Litera)

Szilasi a Luther kutyáiban egy motívummal járja körül és teszi fájdalmasan érzékelhetővé a hallgatás tapasztalatát, ez pedig nem más, mint a szar. – Szmerka Dániel esszéjét olvashatják Szilasi László Luther Kutyái című könyvértől.


Beszélhetnénk a betegségről, a rákról, az agydaganatról – überolhatatlanról (p. 90). Sőt, ízlelgethetnénk, nyammoghatnánk rajta, milyen borzalmas is az, fülünk, szemünk élezve rá, mert a kelet- és/vagy közép-európai, generációról generációra öröklődő én-tudatunk meghatározó szegmense a felszínen dédelgetett, a mélységben rettegett betegségtudat – a rák végtére is olyan, mint a világégés, nincs olyan család, amelyet így vagy úgy ne érintene – ahogy az önpusztítás-tudat: iszunk, dohányzunk, elrákosodunk. Ilyenek vagyunk, korán meghalunk. (Gondoljunk csak a magyar értelmiség két útjára.) A közhelyeken túl, persze van itt még valami. Például Susan Sontag A betegség mint metafora című esszéjében tett megállapítása a rákról, mely szerint a rák „olyan betegség, amelyet a titok homálya fed, és amely kóros rettegést kelt, morálisan, sőt a szó szoros értelmében is, fertőzővé válik.”, a rák az egyén betegsége, mindig a másiké, vagy az éné az azonosulni nemtudásban (Miért épp én?), a tudat harcában a testtel, következésképp a rák izolál: a külvilág a beteget, illetve a beteg önmagát. A közhelyek ezt az izolációt elfedni igyekeznek, de valójában nem csinálnak mást, mint mélyítik azt. És egyelőre maradjon homályos sejtés csupán, hogy a generációról generációra öröklődő én-tudatnak és a betegségnek, a közhelyes frázisok mögött megbúvó szorongásnak talán köze lehet a múltban megélt, elszenvedett és generációról generációra örökített traumákhoz, és a traumák mélyéről, megéléséről való hallgatáshoz, mely gyakorlatában nem más, mint izoláció. Alice Miller pszichológus A tehetséges gyermek drámájában az én, illetve a szülő, de legfőképp az anya és gyermek kapcsolatának vizsgálatában ennek az örökítésnek a folyamatát nevezi drámának.

Szilasi így nyitja a Luther kutyáit:

„Naplót akartam írni.

2015 elején váratlan helyzetbe kerültem, aktuálisan nem működött az agyam. Erről akarok beszélni. S arról, ami ezután történt. Meg arról is, ami előtte volt. Nem jöhetett létre napló, nem tudtam írni, bármit feljegyezni, még az olvasás is nehezemre esett. Tapasztalataim anyaga ennyiben bizonyosan meghatározza annak a szövegnek a műfaját, amit most írok. Naplónak nem tekinthetem, csak emlékekre hagyatkozhatom, az enyémekre meg másokéira, és azokra a néhol gyönyörű, néhol rémületes folytonossági hiányokra, amiket a felejtés hoz létre. A fantázia néhol belakja ezeket.” (p. 7.)

Szilasi a Luther kutyáiban a hiány tapasztalatát adja az olvasónak, a daganattal sejtszinten egyre szaporodó és növekvő, testesülő hiányét, a félig múlt jelen tapasztalatát, képeket, víziókat, a feldolgozás nyelvét és a hangot, amin a történetek, és ha olykor nehezen, de az érzések is felszínre törhetnek. Mindazt, ami a sajátja, vagyis a betegség uniformizáltságával szemben az egyénit, egyedit és megismételhetetlent. (Megjegyzendő, hogy elsősorban a kötet kurzivált szövegrészeire vonatkoznak a bevezetőben mondottak, mely szerint az elbeszélő az emlékeire, mások emlékeire és a felejtés nyomán fellépő folytonossági hiányokat betöltő fantáziájára hagyatkozik. Ezek szakítják meg a tulajdonképpeni főszöveg, a betegség történetének, jelenének elbeszélését.) A betegséget külső szemlélőként mindig nehéz megérteni, feldogozni, olykor még egyszerűen meghallgatni is, mindezek elkerüléséhez pedig ott van a közösségi tudat megnyugtató közhelytára (Mi ilyenek vagyunk, nem?), vagy akár a mélységes hallgatás. A sugárkezeléstől félig megégett, félig kopasz fej lassan előredől, a mutatóujj a koponyacsont mögött terjedő sejtburjánzást veszi célba. Vagyis önmagát, és még távolabbra mutat, a születését megelőző időkbe, azokhoz az eseményekhez, döntésekhez, tettekhez, melyek család történetében és tudatában öröklődtek generációról generációra a hallgatás, a néhol gyönyörű, néhol rémületes folytonossági hiányok alakzataiként. Ezt teszi az, aki megtanult beszélni.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szmerka Dániel, Litera.hu, 2019. március 23. 

2019-03-23 18:14:10
Boldizsár Ildikó
Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy összegyűjtik a világ népmesekincséből azokat a meséket, amelyek a...
Dragomán György
A Jég megrázó novella a menekültekről, a befogadásról és a kirekesztésről.
Dragomán György művének illusztrációit a fiatal grafikus, Turi Lilla készítette.
Radnóti Sándor
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják szerzőjük életútját...
RAJK LÁSZLÓ
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre kötetünkben. Gazdag életpálya...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ