Az eredeti mesterségét tekintve tájrendező mérnök, újabban hippológus, lovastanár Kollár-Klemencz László gimnazistaként még festegetett és együtt zenélt az akkoriban még gitározó Péterfy Gergellyel, huszonévesen Röhrig Gézával is sokat időzött és zenélt együtt, később Podmaniczky Szilárddal írt közös forgatókönyvet: „valahogy összesodródnak ezek az emberek rövidebb-hosszabb időkre”, meséli a Literán tavaly november végén megjelent interjúban. A ’90-es években kisfilmeket rendezett, 2002-ben Igor Lazinnal együtt megalkotta a Sziget fesztivált népszerűsítő Kistehén-figurát, későbbi zenekarának névadóját. Irodalmi határterületre 2012 őszén érkezett: a kezdetektől részese a Rájátszás elnevezésű zenei-irodalmi kalandnak, amelynek keretében Borbély Szilárd, Kemény István, Grecsó Krisztián és Erdős Virág verseire írt zenét, a Trafóban még ezt megelőzően rendezett estjein vendégül hívta Háy Jánost, Darvasi Lászlót is. „Egyébként a mai napig nem tartom magam írónak, de ugyanígy nem tartom magam zenésznek sem”, mondja Melhardt Gergőnek az említett interjúban. „Olyan vagyok, akit sokféle megnyilvánulási forma érdekel, és mindig azt a formát választja éppen, amelyik éppen a legmegfelelőbb ahhoz, amit el akar mondani.”

A műanyag kerti szék csöppet sem természetes. Nem környezetbarát, filléres, triviális, vacak. Erősen prózai a szó köznapi, közönséges értelmében. Korszerű, amennyiben korunk, napjaink nemtörődöm, felületes, silány egyszer használatosságát, kihajíthatóságát hordozza. Hogy kerül az „új természetírások” címszerepébe? És van-e neki élete?

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Puszta Dóra, Élet és Irodalom, 2019. március 22.