Ami történik, belül történik (Kortárs Online)
(kiadvány: Rendszerújra)

Szabadulástörténetek – áll Dragomán György új kötetének alcímeként a belső borítón. Csakis ott, mintha ez is jelezné, miféle szabadság az, amiről a novellák beszélnek.

A Rendszerújra egy hagyományos értelemben vett novelláskötet: az elbeszélések nem rajzolnak olyan ívet, ami szerves egészbe rendezné a szövegeket. És mégis, a témáikban, az áthallásaikban vagy éppen az ellentmondásaikban időnként fellelhető az a szál, ami összekapcsolja a történeteket. A főhősök olyan hatalmi rendszerek áldozatai, amelyek nemigen indíthatók újra, és amelyekben kitörésre vagy kívülállásra legfeljebb csak kísérletet tehetnek. De a súlyos, sötét színezetű könyvben jelen van az írótól megszokott játékosság, sziporkázó ötletesség is. Ismerős helyzetekkel és kérdésekkel találkozik tehát az, aki nem először lép a dragománi univerzumba.

A szabadság és szabadulás témája mellett – vagy azzal szükségszerű párhuzamban – központi szerepet kap a határ fogalma és problémaköre: az itt és az ott, az én és az ő, a lét és nemlét különbözősége és elkülöníthetősége. Gyakran nem is az a fő kérdés, hogy a határ melyik oldalán vagyunk. Az a mechanizmus kerül tárgyalásra, hogy ha elfogadjuk, hogy van határ, akkor lesz is, minden külső körülménytől függetlenül. Azt viszont, hogy ennek az ellenkezője is igaz lenne, senki nem ígéri.

A határ az, amit át lehet lépni. Aminek az átlépéséhez bátorság kell. Amitől félsz. Amire kíváncsi vagy. Ahol elválik az itt és az ott, és ezzel létrejön e két minőség. A határ „arra kell, hogy tudd, hogy átlépted”. Időnként földrajzi értelemben vett határok jelennek meg a novellákban. Máskor az élő és a nem élő kölcsönviszonyáról olvashatunk, például azokban a történetekben, ahol az emberek gépekként funkcionálnak vagy egy gigantikus gépezet részeiként dolgoznak (Cigiszünet, Kavicsok, Valhalla). Kifordított világ tárul elénk – mintha a gépekre való csatlakozás, az általuk irányított lét lenne a valódi élet, és minden, ami ezen kívüli, csak ideiglenes. Vagy az öntudatvesztésig élhetetlen.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Karlócai Regina, Kortársonline.hu, 2019. március 18.

2019-03-18 17:59:10
Erdős Gáspár 65 esztendős mezőtúri zsidó polgárt 1944 júniusában deportálták Szolnokról. Feleségével együtt azon szerencsések közé tartozott, akiket nem Auschwitzba, hanem ausztriai...
Milbacher Róbert kötete két kisregényt tartalmaz. A két művet nem csak az irodalomtörténész szerző tizenkilencedik századi jártassága köti össze, hanem az a kíváncsiság és kísérletezés,...
Boldog-szomorú dalok
A középkorúságnak nincs története - nem csoda, ha igazából csak versben lehet róla hitelesen beszélni. A mindennapok apróbb-nagyobb számvetésein egyszerre túl és innen a hétköznapok megbékélései...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ