Karl Ove Knausgård hatkötetes Harcom sorozatcímű énírásában a gyász és a szerelem után visszalép az időben, és megírja a gyerekkorát. Ha azt hisszük, a gyászmunkánál a gyerekkori emlékek vidámabbak, de legalábbis könnyedebbek, hát alaposan tévedünk. DÁNYI DÁNIEL RECENZIÓJA.

Mi marad vagy ezer oldal önéletírás után, amivel egy harmadik hosszú könyvet is valahogy még éppen ki lehet bélelni, gondolhatja az ember, miután Knausgård a Halál és a Szerelem témákat már letudta, és mintha amúgy is fogyna az epikai szufla. Ám ellaposodás helyett a Játék önállóan is helytálló, komplett, egyedi visszaemlékezés, egy igazán izgalmas és bátor gyerekkor-regény.

Nem tévedés: nyugodtan nevezhető regénynek ez a könyv, talán elsőként a Harcom-sorozat egymás után írt darabjai közül. Ezzel korántsem különül el az előzményektől, hiszen az apa halálát feldolgozó első kötet éppúgy perspektívába helyezi a kisfiú illetve a fiatal Karl Ove és apja kapcsolatát, ahogy a Szerelem kötet felnőttkori szövege. Most pedig egyszer csak elindul elölről az élettörténet, mégpedig lineárisan, a szülők és két apró gyerekük érkezésével egy félreeső sziget újonnan épült lakóparkjában. Tabula rasa, és ebből még akár az a különös műfaj is kibontakozhat, amiben eddig bolyongtunk az előző két kötetben. 

Karl Ove gyerekkorát szenvtelen, távolságtartó hangnemben meséli el, rengeteg részletes beszámolóval. Ez eleinte zavaróan hatott, nem mintha ne volnának benne remek mondatok - az új fordító, Patat Bence, ha lehet, még közelebb hozta nyelvileg ezt a szöveget. Inkább arról az ellentétről van szó, ahogy E/1-ben ilyen tárgyilagos hangon szól, miközben hosszan és egészen apró részletességig kibont egy borzasztóan bezárt és traumákkal telizsúfolt gyerekkort. Eltart egy darabig, amíg ez az izzadságszagú semlegesség megkapja a legitimitását. Az érzelmektől mentesített felnőtt elbeszélő itt nem csak belehelyezkedik saját kinőtt bőrébe, hanem szándékosan eltávolítja magát az elbeszélésből, már amennyire ez egyáltalán lehetséges, hogy ne Knausgård felnőttkori önmagán át szóljon a saját elbeszélése, hanem azért, hogy a kis Karl Ove látásmódja és érzésvilága kaphasson hangot és teret.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Dányi Dániel, Revizoronline.com, 2019. április 28.