Pontosság és spontaneitás – Clara Royer életrajz-esszéjét jól jellemzik Nádas Péter jelzői a Helen című esszéjének az Henri-Pierre Roché „franciaságát” kifejtő részéből. Lenyűgöző a hivatkozások sokasága és sokszínűsége, megtaláljuk közöttük a korszakra vonatkozó legkeményebb történeti munkákat, a soáról szóló filozófiai és történelmi tanulmányokat, ugyanakkor egy-egy korszak efemer cikkecskéit is. A bevezetőben a szerző megemlíti, hogy Kertész egy adott ponton „kis ávósomnak” nevezi őt. Amiben benne van az a mérhetetlen sok információ, amit egy professzionális megfigyelő összeszed egy személyről, ami többnyire meghaladja a megfigyelt személy saját magáról való ismereteit, ugyanakkor benne van ebben a „kis ávósban” Kertész gyilkos humora, amit Clara Royer pontosan ért, és spontánul röhög rajta.

2016-ban a Le Point közel félmillió példányban megjelenő hetilap biográfiai díját Clara Royernak ítélte az akadémikusokból, történészekből, a Sor­bonne tanáraiból és a lap szerkesztőiből álló zsüri. Az indoklásban megemlítik, hogy egy olyan mindennel szemben és mindenek ellenére írt életműről szól a könyv, amely nemcsak a vészkorszak, hanem minden diktatúra infantilizáló és személytelenítő működését leplezi le, és hogy a 2015-ben cannes-i nagydíjas Saul fiában ugyanazt az ikonoklaszta viszonyulást figyelhetjük meg, mint amit oly következetesen csinált Kertész Imre az írásművészetében a soá demitizálásával.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Selyem Zsuzsa, Es.hu, 2019. május 3.