JL: Olyan környéken vagyunk, a Bartók Béla út, Gellérthegy lába vidékén, a te életrajzi bójáid szövevényében, ami nekem is familiáris terepem, én is itt nőttem fel, a Váli utcai iskolába jártam, aztán a József Attilába, kis időeltolódással. Édesanyád ’45-ben vette meg ezt a lakást, és te kis megszakításokkal, de alapvetően mindig itt éltél… Hogyan tudnál az állandóságnak erről a tapasztalatáról beszámolni?

Alapjában véve röghöz kötött ember vagyok. A feleségemmel ellentétben, akinek a papáját hol ide, hol oda helyezték, én minden iskolámat egy helyen jártam. Itt, a Bartók 27.-ben kezdtem, noha egy időben a nagyanyámhoz kellett költöznöm, főleg ott laktam, onnan, a Bajvívó utcából jártam be. A Széna téren szálltam föl a villamosra, és kitett az iskolánál. Ez volt ugye nyolc év, aztán négy év a József Attilában. A múltkor összeszámoltam, hogy Szigligeten mennyi időt töltöttem, ’71-ben voltam ott először, és aztán évente egy hónapot rendszeresen. Tulajdonképpen elég tetemes részét az életemnek Szigligeten töltöttem. Ezek állandó helyszínek, nem vagyok, úgy látszik, eléggé mozgékony. Ha nagy nehezen rászánom magam az utazásra, többnyire úgy jövök haza, hogy de jó, hogy elmentünk. Viszont elég nehezen jutok el oda, hogy elinduljunk.

JL: Ehhez a környezethez a lakáson túl fűződnek-e erős élményeid? Ha arra kérnélek, egy-két idő- és térpontot jelölj ki, mik lennének azok?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2019. május 25.