Könyvkritika – J. R. R. Tolkien: A szilmarilok (2019) (Smoking Barrels)

Arda teremtésének története és más mesék

J. R. R. Tolkien munkássága valószínűleg azt követően vált szélesebb körökben ismertté, miután Peter Jackson rendező előbb A Gyűrűk Ura-trilógia cselekményeit, majd Zsákos Bilbó életre szóló kalandjait a filmvászonra vitte. Középfölde történelmének gyökerei viszont sokkal régebbre nyúlnak vissza – ezen idők meséit gyűjtötte egy csokorba az író fia, Christopher által szerkesztett vaskos kötet, mely végül A szilmarilok címet kapta.

A könyv jóval több annál, mint amit eleve sugallhat, hiszen számos történet kapott benne helyet: a Fëanor keze munkáját dicsérő három, később nagy szereppel felruházott ékkő végzetének fejezetei inkább visszatérő elemeknek tekinthetők. Olvashatunk például arról, miként teremtette a mindenséget Ilúvatar az ainuk társaságában, aztán szemtanúi lehetünk annak, hogyan népesítették be új otthonukat a Teremtő gyermekei (a tündék, valamint az emberek). Idővel azonban felüti csúf fejét az ősgonosz, hogy folyamatos ármánykodásával húzza keresztül a számításokat – Túrin Turambar tragédiájánál talán csak Númenor hanyatlásának keserű regéje szívbemarkolóbb. A mű vége felé bepillantást nyerhetünk az úgynevezett harmadkorban lezajlott eseményekbe: a Hatalom Gyűrűinek kovácsolása, Gondor királyságának alapítása vagy a nazgûlok születése mind ismerősen hangozhatnak azoknak, akik látták korábban a mozis adaptációkat. De ne menjünk el szó nélkül az oldalakat színesítő illusztrációk mellett sem! Ted Nasmith szemet gyönyörködtető alkotásaival ugyanis lelket lehelt a Tolkien teremtette tágas univerzumba.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Fejes Valentin, Smokingbarrels.blog.hu, 2019. május 23. 

2019-05-23 15:54:58
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ