1111 mondat az idő legyőzéséről (Könyves Blog)

A futás alapvetően magányos sport. Még ha vannak is társaink, akik mellettünk haladnak, vagy szurkolóink, akik támogatnak, az egymás után következő lépéseket egyedül kell megtennünk. A távot csak a futó győzheti le, csak ő veheti birtokba a megtett utat, egyedül küzdve a fájdalommal, a feladás vágyával, akár az értelmetlenség kérdésével. A kört senki sem fejezi be helyettünk. Hasonlóan van ez az írással, ahogy minden más művészettel is.

Neszlár Sándor Egy ács nevelt fiának lenni című kötete 2018-ban jelent meg a Magvető gondozásában. A szerző maga is szívesen fut, versenyekre, maratoni távra készül. Edzéseiről kezdett naplót vezetni, amelyben „futós mondatokat” gyűjtött össze, és az ezredik kilométer lefutása után határozta el, hogy minden megtett kilométerhez ír egy mondatot. Ez öltött végül testet a kötet 1111 (és a függelékben még hozzá csatolt 100) mondatában. A római számokkal ellátott, bevezetésnek tekinthető első 42 mondat után belerázódunk a hosszútávfutás ütemébe, 50 mondatonként lassítunk kicsit egy-egy hosszabb történettel, iszunk egy frissítőt erőt gyűjtve a következő gyorsuláshoz.

A tematika lassan eltávolodik a futástól: a gyerekkori játékok és élmények, egy szenvedésben vergődő szerelem, az ősök emlékezete, a sport és a zene világa, az alkotás fázisai, az agresszív és erotikus ösztönök megjelenítése az emberi élet egészét átfogják. A kötet egyébként is nagy hagoymányokhoz, örökségekhez kíván kapcsolódni, ahogy a mondatok hangsúlyozott számozottsága egy bibliai szövegképet vetít elénk, és a sorokban számos irodalmi, művészeti alkotásra való utalást fedezhetünk fel. Elég csak például Esterházy Péter Harmonia Caelestisére gondolnunk.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu.hu, 2019. június 7. 

2019-06-07 18:41:00
,,Az apákkal és az anyákkal kapcsolatos mesék gyűjtése során hamar világossá vált számomra, hogy a legősibb mesék egészen másképp viszonyulnak az apa alakjához, mint az anyáéhoz, és...
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
,,Az apákkal és az anyákkal kapcsolatos mesék gyűjtése során hamar világossá vált számomra, hogy a legősibb mesék egészen másképp viszonyulnak az apa alakjához, mint az anyáéhoz, és...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ