"Először versben írtam meg Kiefer történetét, majd a Megölni, akit szeretünk című kötet címadó novellájában. De továbbra is foglalkoztatott a téma, mi történik egy hozzá hasonló alkattal Magyarország egy kitalált városában." Az Ünnepi Könyvhétre megjelent Megleszünk itt című regényéről beszélgettünk Schein Gáborral. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Schein Gábor: Még 2009-ben találkoztam a svájci matematikatanár történetével, aki – amikor a házát el akarták árverezni – fegyveres ellenállásba kezdett. Egy hétig sikerült tartania magát a Jura-hegységben, mire végül elfogták. Lázadását figyelemfelhívásnak szánta, a személyes ellenállás szellemét szerette volna lángra lobbantani városában. Izgatott, mi vezethette az idős férfit arra, hogy fellázadjon a hatalom ellen, ami addig az életét uralta. Fellázadjon a saját élete ellen is. Izgatott az is, miként reagál erre a város és a szélesebb társadalom. Akkoriban bőségesen beszámoltak az esetről a svájci lapok, és közölték a matametikatanár börtönből írott levelét is. Először versben írtam meg a történetét, majd a Megölni, akit szeretünk című kötet címadó novellájában. De továbbra is foglalkoztatott a téma, mi történik egy hozzá hasonló alkattal Magyarország egy kitalált városában. Milyen örvények zajlanak egy ilyen döntés körül a jelen Magyarországán? Aztán írás közben kiderült, hogy itt az egész történet gyökeresen megváltozik, és onnan kezdve már ezek a különbségek foglalkoztattak. A történet megérkezett Magyarországra, miközben nem veszítette el szélesebb kontextusát.

Revizor: A vers, a novella és a mostani regény főszereplője, Kiefer ugyanaz, de a három írás mindig más szituációban mutatja őt.  Az írások közötti idő változtatja az élethelyzeteket vagy ez pusztán játék a szereplőkkel?

S.G: A tehetséges, matematikusnak induló fiatalember egy vidéki kisváros egyszerű matematikatanára, nővérével szimbiózisban éli életét, miközben saját élete folyamatosan elfojtódik. A novellában a nővér szexuálisan kiszolgáltatott Kiefernek, a regényben sokkal bonyolultabb a kapcsolatuk, az erőszak kevésbé közvetlen, de ugyanolyan fojtogató. Arra törekedtem, hogy ne az erőszak, a nyomorultság, a szegénység szélsőségeit mutassam be, amit kortárs magyar regények gyakran megtesznek, hanem annak hétköznapi formáját, amiben rengetegen élnek. Magyar környezetében egy értelmiségi a maga bumfordi, ironikus módján sem képzelheti, hogy felrázhatja a város közvéleményét, mert értelmiségiként semmilyen érzékelhető szerepe, funkciója nincs a város életében. Az aktív vidéki értelmiségnek az egyik utolsó példánya, kivetve él a 2010-es évek egy magyarországi kisvárosban, ahonnan szerepvállalása miatt is kilóg. Nagyon sok hosszabb-rövidebb politikai szövegfoszlány került be a kortárs magyar világból. Vendégszövegekből áll össze az a világ, amelyben élünk. Azt hiszem, ez az ember a maga rendkívül ügyefogyott módján képtelen illeszkedni ahhoz a társadalomhoz, amelyhez valójában nem is lehet. Olyan figurák veszik körül, akiknek ez látszólag könnyebben megy, de valójában egyfajta őrületet interiorizálnak.

R: Svéd című könyvedben a bezárt Lipótmező egy doktornőjén keresztül mutatod meg ezt a világot. A szabálytalan, az élni nem tudó, a lét és nemlét határán lévő figurák rendre visszatérnek írásaidban. Az emberi viszonyokat, a kapcsolatok törékenységét sokszor helyezed a középpontba.

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Marton Éva, Revizoronline.com, 2019. június 14.