Milyen egy író születése, ha a rocksztárarcú északi fenegyerek, Karl Ove Knausgård írja meg? Pont olyan, mint tőle megszokhattuk: 80-as évekbeli new wave és alternatív rock szól, a táj kíméletlen, északi kisvárosokból, fjordokból, hegyekből és a tengerből áll. Karl Ovénak mindenkiről és mindenről megvan a véleménye, miközben szorong és kellemetlen helyzetekbe sodorja magát, szinte előzmények nélkül eldönti, hogy „írni kellene”. Azonban ez a törekvés csak úgy ott van amellett, hogy szexelni kellene, és mámorosra innia magát. De vajon kik azok az írók, akiknek a koordinátarendszerében tizennyolc évesen betájolta magát?

A fordítás Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzített megjelenését megelőzően közölt részletek és a fülszöveg alapján arra számítottam, a Harcom negyedik kötete arról fog szólni, ahogy Karl Ove folyton részeg és nagyon le akar feküdni végre valakivel. Aztán elkezdtem olvasni a regényt, és valami egészen mást kaptam. Jó, persze:

Karl Ove kis hülye kamasz, aztán hülye fiatal felnőtt, aki annyira leissza magát, hogy utólag nem emlékszik az este felére.

És persze szexelni is akar, ahogyan azt a semmit sem szégyellő, érzékletes leírásai a hormonok tombolásáról tökéletesen visszaadják – de nem az akadályozza meg, hogy nem talál önként jelentkezőt, ó, nem, Knausgård jóképűként és a lányok körében népszerűként állítja be fiatalkori önmagát – hanem a korai magömlés meg az emiatt érzett szorongásai.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Orbán Krisztina, Kulter.hu, 2019. július 12.