Létkoreográfia (Kortárs Online)

A képeknek az emlékezés segítésén túl más szerepük is van a színjátékban. Azt sugallják, hogy aki ennyire aprólékosan leír mindent, az mintha semmi mást nem tenne, csak figyel. De mint kiderül, Bálint, a regény főszereplője ebben a nagy figyelésben csak azt téveszti szem elől, ami lényeges.

A múltunk meghatározza, akik vagyunk, akár tudunk erről, akár nem. „Amire nem került sor, amit nem vettem észre, amit túl későn tudtam meg, a maga módján semmivel sem valószerűtlenebb és semmivel sem kevésbé az enyém, mint amiket eddig az életem részeinek hittem.” Lehet ezt félremagyarázni és valami jó dolognak tüntetni fel, mint ahogy Szigeti Júlia az Akik már nem leszünk sosemről készült kritikájában meg is teszi: „Számos helyen megjelenik a »ha másképp történt volna« utáni vágyakozás, ám a könyv címe ellenére mégis pozitív üzenettel zárul: »Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat«.” Eszerint a meg nem történt szerelmek valójában megtörténtek, és a lehetőségekkel, amiket nem választottunk végül mégis éltünk? Nem.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a meg nem történt szerelmek mint meg nem történtek lettek a miéink, traumaként, amely meghatározza azt, akik most vagyunk.

Ez legfeljebb logikailag pozitív kijelentés, tartalmát tekintve rémisztő. A gondolat nem új, hiszen például ezen alapszik Freud pszichoanalitikája is. Az Akik már nem leszünk sosem ebből a nézőpontból a személyes és történelmi tudat vizsgálata.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szigeti Bálint, Kortarsonline.hu, 2019. július 12. 

2019-07-12 14:03:34
SZAJBÉLY MIHÁLY
Csáth Géza varázslatos, sokoldalú művészi tevékenységének, megdöbbentő életútjának megítélése folyamatos változásban van. Legjobb ismerője és szakértője Szajbély Mihály, aki most megírta ,,régimódi" monográfiáját:...
Tolkien, J. R. R. (1892–1973)
Fordította: Szántó Judit, Koltai M. Gábor
A kötet a szerző fia, Christopher Tolkien rendszerező munkásságának gyümölcse: A szilmarilokból ismert történetek töredékes vagy alternatív kiegészítéseit adja itt közre mindhárom korból, változtatás nélkül....
Krasznahorkai László
Homéroszi meneküléstörténet képekkel és zenével

Annak, ,,aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik miatt menekül" - olvassuk Krasznahorkai László új könyvében,...
Darvasi László
Képzeletbeli német kisvárosban időzünk, valamikor a romantika idején. Ködös, késő őszi napokon magyar sellőt szállítanak a településre. Csakhogy a lény elszökik, majd furcsa szerelembe keveredik a szénégető...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ