A múltunk meghatározza, akik vagyunk, akár tudunk erről, akár nem. „Amire nem került sor, amit nem vettem észre, amit túl későn tudtam meg, a maga módján semmivel sem valószerűtlenebb és semmivel sem kevésbé az enyém, mint amiket eddig az életem részeinek hittem.” Lehet ezt félremagyarázni és valami jó dolognak tüntetni fel, mint ahogy Szigeti Júlia az Akik már nem leszünk sosemről készült kritikájában meg is teszi: „Számos helyen megjelenik a »ha másképp történt volna« utáni vágyakozás, ám a könyv címe ellenére mégis pozitív üzenettel zárul: »Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat«.” Eszerint a meg nem történt szerelmek valójában megtörténtek, és a lehetőségekkel, amiket nem választottunk végül mégis éltünk? Nem.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a meg nem történt szerelmek mint meg nem történtek lettek a miéink, traumaként, amely meghatározza azt, akik most vagyunk.

Ez legfeljebb logikailag pozitív kijelentés, tartalmát tekintve rémisztő. A gondolat nem új, hiszen például ezen alapszik Freud pszichoanalitikája is. Az Akik már nem leszünk sosem ebből a nézőpontból a személyes és történelmi tudat vizsgálata.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szigeti Bálint, Kortarsonline.hu, 2019. július 12.