Álmondtam, vagy igaz talán
(kiadvány: Vera)

Grecsó Krisztián Vera című regénye már paratextusaiban azzal kecsegtet, hogy elválik az életmű eddigi darabjaitól, és családregény helyett ifjúsági regényt tart kezében az olvasó. Első látásra úgy tűnhet, hogy a Vera elbeszéléstechnikája különbözik az eddigi szövegekétől, s talán nem túlzás kapcsolatot felfedezni a szerzőnek A Pál utcai fiúk színpadi változatában végzett munkája, a Molnár Ferenc művéből és Szabó Magda Abigél című regényéből kölcsönzött mottók, és a regény gyerek-nézőpontja között. A történet főhőse, Tátrai Vera negyedik osztályos tanuló, aki a regény cselekményideje alatt összeveszik legjobb barátnőjével, Sárival, különféle iskolai kihágásokat követ el, és életében először szerelmes lesz, méghozzá egy Józef Lehocki nevű félárva lengyel fiúba. Csakhogy Vera mindemellett nem tud elszámolni saját álmaival, szorongásaival, egyáltalán: identitásával, mígnem egy féltékeny kislány bosszúból elárulja neki, hogy a szülei nem is a szülei. Innen indul a titkokkal és hazugságokkal teli múlt után való nyomozás, Vera pedig is sokszor logikusabban nyilvánul meg, mint a körülötte lévő, megindítóan különböző módokon boldogtalan felnőttek.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Hermann Veronika, Műút,  2019. augusztus 8. 

2019-08-08 12:46:51
Egy zsidó lány a lőszergyárban
Ez a megrázó emlékirat egy rendkívüli ember, a történetét elbeszélő Fisch Sarolta emlékműve, akit a magyar hatóságok 1944-ben a rokonaival együtt Berekböszörményből a nagyváradi gettóba,...
Vígság a végeken
Keresztury Tibor a hétköznapi groteszket felmutató szocio-realista kisformák nagymestere. Legújabb, búcsúnovellákat tartalmazó könyvében egy háború után vagyunk, hősei ebben az ismeretlen,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ