Várni, hogy történjen valami – Interjú Harag Anitával (Népszava)

„Igen, ezt szokták mondani, de én sosem úgy gondoltam a novellára, mint egy állomásra, ami majd továbbvisz. Azt hiszem, alkatilag szeretek fókuszáltan egy-egy szituációban benne lenni, amihez a kispróza passzol. Utoljára kamaszkoromban akartam regényt írni – rögtön egy családregénnyel kezdtem. Egy utazó családról szólt volna, akik kalandoznak a világban. A 2000-es évek elején még nem tudtam a Google Mapsbe beírni, hogy gyerünk, irány Mumbai, nézzünk körül az utcákon, így hát az atlaszomat bújtam, hogy egyáltalán milyen városok vannak Indiában vagy Japánban, merre menjen a család. Elvetélt próbálkozás volt, eleve olyan témát próbáltam megírni, amihez semmi közöm nem volt. De a barátaim nagyon élvezték, és egy A4-es füzetben, kézzel írva, nagyjából 40-50 oldalig és három országig eljutottam.”

 

[…]

 

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csejtei Orsolya, Népszava, 2020. július 25.

2020-07-25 12:50:32
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ