Én magam sem tudom a titkaikat – Beszélgetés Szabó T. Annával (Könyvterasz)
(kiadvány: Szabadulógyakorlat)

„A szerkezetet közben erősen kézben tartom, nagyon figyelek az arányokra, de a szereplőket nem akarom uralni, hanem engedem őket dolgozni, általuk a történet önmagát írja. Szándékom szerint mindig úgy, hogy túlmutasson a pillanaton, ahhoz hasonlóan, ahogy egy jó skicc sem csak a lerajzolt látványt mutatja, hanem egy küzdelem vagy egy elnyugvás folyamatát és pillanatát. Bízom benne, hogy a szövegek nemcsak egy használható ívet adnak ki, hanem egymást is erősítik és magyarázzák, sőt, sokszor át is értelmezik. Különösen igaz ez azokra, amelyekben a valóság kizökken egy pillanatra, hiszen ezek a momentumok visszamenőleg átrajzolják azt is, hogy a többi írás terében mennyire vannak biztonságban a szereplők, vagy mennyire történhet meg velük valami.”

 

[…]

 

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Könyvterasz, 2020. november 20.

2020-11-20 16:17:53
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ