Hitelesség kontra manipuláció. Beszélgetés Gács Annával (Könyvterasz.hu)

A vágy, hogy meghatódjunk című kötet alapvetően nem a kritikusi énem műve. Ebben tanulmányok, esszék kaptak helyet, vagyis itt nem az volt a kérdés, hogy a maga műfajában az adott mű kiemelkedő-e vagy sem. Inkább bizonyos jelenségeket és azok hatásait akartam megvizsgálni. A kritikusnak nyilván az az egyik feladata, hogy valamilyen módon felértékeljen bizonyos műveket, másokat pedig komoly érveléssel megtámogatva bírálattal illessen. A tanulmányok esetében azonban ez nem feltétlenül fontos. A kritikusi gondolkodás egyik eleme, és emellett próbálok érvelni ebben a könyvben is, hogy azokat a zsigeri hatásokat is hagyjuk érvényesülni magunkban, amelyekkel a művek megszólítanak minket, és amelyek fellépnek a mű befogadása közben. Meg kell próbálnunk megérteni, hogy miért hat ránk így valami..”

[…]

 

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Könyvterasz.hu, 2021. március 09.

2021-03-09 15:00:32
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ