A lét értelmét feszegető kérdések (Magyar Nemzet)

„A megszólított John egy amerikai ismerős (a formuláról érdekes tényt tudhatunk meg az előszóból – hallgassuk hozzá a Status Quo Dear John című dalát! –: „Eredetien kedves-John-levélnek hívták azt a levelet, amelyben az otthon maradt kedves, menyasszony tudatta a frontkatona fiúval, vőlegénnyel, hogy már nem szereti. Ma pedig ez a neve minden szakító levélnek, amelyet nő küld férfinak. Én éppen az ellenkezőjét cselekszem ez írásokban: nem felmondok valamit, hanem minduntalan megerősítek mindent, ami fontos nekem, amiben hiszek”), vagy inkább maga Amerika, Amerika kvint­esszenciája, akinek/aminek a szövegekben megszólaló, a szerzővel gyakran azonos beszélő mesél arról, mi történt vele, miután kisfiával hazatért az Egyesült Államokból a rendszerváltást frissen feldolgozni akaró és gyakran feldolgozni képtelen Magyarországra – illetve az ezt megelőző évekről.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Nagy Koppány Zsolt, Magyar Nemzet, 2021. március 08.

2021-03-08 15:45:17
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ