Az emlékezés vágya (Könyvterasz.hu)
(kiadvány: Évek)

Egy fél élet, mintegy ötven év foglalata Annie Ernaux legsikeresebb és legjelentősebb könyve. A rendhagyó regény naplószerűen rögzíti a 20. század második felének történéseit, ahogy a háború utóéletéből a fogyasztás bűvöletén át eljutunk a digitális forradalomig. Az Évek az emlékezet és egyben a felejtés ragyogó könyve, kétségbeesett kísérlet hogy nyakon csípjük az eltűnő időt, és megőrizzük önmagunkat.

Naiv írókoromban még úgy véltem, minden egyes leírt sor hatásos küzdelem az idő és a felejtés ellen. És bőséges muníció az emlékezésnek. Aztán amikor megtudtam, hogy hány könyv jelenik meg egy nap a világon (ezrek és ezrek), némiképp kijózanodtam. Az írás önmagában nem garancia az emlékezet fenntartására, legfeljebb késlelti a felejtést. A kiválasztott, a minőség és/vagy szerencse rostáján átjutó könyvek viszont helyettünk is beszélnek. Helyettünk mondják el, hogy milyenek voltunk egykoron.

Igazából addig, amíg kezembe nem vettem Annie Ernaux rendhagyó regényét, nem mértem fel igazán, hogy mit is veszítünk egy-egy szerettünk halálával, vagy arról, hogy mi minden tűnik el velünk a világból való kilépés pillanatában. „Az ünnepi asztal körül zajló beszélgetésekben már csak egy keresztnév marad belőlünk, vonásaink fokozatosan elhalványulnak, aztán beleolvadunk egy távoli nemzedék arctalan tömegébe”. Legfeljebb egy-egy szomorú vagy vidám anekdota a név mellé, de ez is csak idei-óráig. Az Évek ennek a veszteségnek a felmérése egy eleven élet példáján, annak mélyreható mérlege, hogy mennyi élmény, gesztus, szó, hány fontos és jelentéktelen pillanat válik füstté a lassan elmosódó élettel, eltemetett generációval. Ernaux műve szerény, de fontos kísérlet, hogy egy pillanatra elcsípjük a távolodó időt, amelynek nyomában lohol az emlékezet.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Könyvterasz.hu, 2022. 01. 10.

 

2022-01-10 13:35:16
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ