Szeszélyes évszakok (Könyvterasz)
(kiadvány: Ősz. Évszakok)

Még alig hevertük ki a norvég író hatkötetes és több ezer oldalra rúgó regényfolyamát, a Harcomat, máris itt az újabb vállalkozás: a négyrészes Évszakok. Míg a korábbi munka a monumentalitása, a hétköznapok megragadásának küzdelme felől volt vagy lehetett érdekes, addig a mostani az apróságok, a világ szilánkjai felől próbálja elérni hellyel-közzel ugyanazt a hatást.

A korábbi regényfolyam az idő fogságba ejtésének volt beszédes kudarca – mert a győzelemmel pillanatig sem kecsegtetett – és felemás lenyomata. Ráadásul igen megosztó: miközben Karl Ove Knausgårdnak elhozta a kétségtelenül megérdemelt világhírt, sokan pusztán a grafománia ünneplését, a személyes élet lejegyzésének csöndes és szívós tébolyát látták benne. Akárhogy is van, a Harcommal ismét egy olyan művel gazdagodott a világirodalom, amelynek kötetei ott lesznek a művelt olvasók polcán, de kevesen küzdenek majd meg az egésszel. Vagyis könnyen lehet, hogy ez lesz az új évezred Ulysessze, a mozdíthatatlan és megkövült monolit, amely egyszerre rántja magához az olvasót és taszítja el. (Az utolsó, lezáró kötetről itt olvashat bővebben.)

Évszakok < kimondottan olvasóbarát formátum (A. Dobos Éva fordítása), és gyönyörű könyvtárgy. A szöveget Vanessa Baird egyszerre éteri és nyersen buja illusztráció gazdagítják, miközben a Harcom poétikáját viszi tovább: ugyanúgy a személyes élet banalitásaival dolgozik, néhol vallomásszerű és megindító, máskor pedig a puszta rögzítés hideg fénye világítja be a szöveget.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ács Ferenc, Könyvterasz.hu, 2022. 01. 26.

2022-01-26 13:09:02
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ