A demokrácia paradoxonja (Népszava)

Bodor Ádám karakteres véleményébe, alkotáslélektani, műfajelméleti összefüggések egész sorába avat be az interjúkötetben.

Tizenöt beszélgetés – áll az alcímben. Interjúk, melyeket különböző időpontokban más-más riporterek készítettek eltérő fórumok – azaz elvileg újabb s újabb olvasóréteg – számára. Ebből eredően alighanem kivételesen ritka lehet az olyan érdeklődő, aki valamennyit az első közléskor végigböngészte volna. Egybegyűjtésük és kiadásuk tehát messzemenően indokolt volt, annál is inkább, mivel az író minden beszélgetését komolyan veszi, nincs az a kérdés, amire – roppant fegyelemmel – ne érdemben válaszolna. Az eredmény – bocsássuk előre – egy kivételes intellektuális izgalmakat, szellemi élményeket kínáló könyv lett, ami Balla Zsófia könyvnyi méretű, legendás Bodor-interjúja (A börtön szaga, 2001) után is megannyi érdekességet rejt. Persze, az interjú, miként erre a bevezető is utal, lényegét tekintve páros műfaj, a beszélgetés apropóját, témavilágát, gondolatmenetét alapvetően a kérdező határozza meg. A végleges szöveg minősége pedig, szakállas szakmai közhely ez, a riporter és az interjúalany közös munkájának függvénye. Meggyőzően szemlélteti ezt a kreatív együttműködést például Bak Róbert, Báthori Csaba, Orbán Gábor, Papp Sándor Zsigmond vagy Rádai Eszter gondolatgazdag kötetbeli beszélgetése.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balogh Ernő, Népszava.hu, 2022. 02. 10.

2022-02-10 13:10:40
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ