Évszázadokon átívelő katalán ballada (Magyar Hírlap)

A kortárs irodalomban rokontalan ez a fajta sűrű, néhol a műfaji határokon túlfutó próza. Irene Solá gyakorlatilag a regény felütésével sejteti, hogy valami szokatlan következik: az első lapokon a katalán hegyek fölé érő felhők szólalnak meg: esőt és villámot hoznak, miközben a felhőmonológ elhangzik.

Az egyik villám agyonsújtja az istálló előtt tevékenykedő gazdát, akinek felesége, Sió özvegyen marad két gyermekkel.

A balladai hangvételű történetben nem egyszer épp csak felsejlenek az események. Mintha évszázados, évezredes történetet hallgatnánk, amelynek teljes változata már nem is ismert, elfelejtődött az időben. Nem véletlenül használjuk a „hallgatás” szót az „olvasás” helyett, hiszen Solá prózanyelve közelebb áll a generációk által mondogatott, csiszolgatott, szóban továbbadott népballadákhoz, a népmesékhez vagy a mondákhoz, mint a modern prózához. Néhol versbe csap át, máskor a teljes nyelvtelenségbe, például ott, ahol a „hegyek beszédét” olvassuk, azaz egy egész fejezetet Katalónia születéséről. Ahol a szó nem elég, a szöveg helyén egyszerű, egyvonalas rajzok állnak – mondhatnánk, barlangrajzok.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Péntek Orsolya, Magyar Hírlap, 2021. 11. 16.

2021-11-16 14:38:37
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ