Annie Ernaux irodalmi fényképalbumba sűrítette az élet illékonyságát (Könyvesmagazin.hu)
(kiadvány: Évek)

Ha megfejtést keresünk arra, mi Annie Ernaux egyik legfontosabb és legsikeresebb könyvének a tétje, akkor nem kell sokáig keresnünk, az író maga adja meg a választ a kérdésre: „Nem tudja, mi célja ezzel a leltározó munkával, talán azt akarja elérni a tárgyi emlékek felhalmozásával, hogy újra olyan legyen, mint élete egy-egy korábbi időszakában. Szeretné összegyűjteni ezt a sok-sok különálló, össze nem illő önarcképet, egy elbeszélés, saját élettörténete szálára felfűzni őket, születésétől, a második világháború időszakától eljutva a jelenig. Vagyis felidézni egy egyedi életsorsot, de egy nemzedék történetének keretébe ágyazva.” Ha hihetünk a könyv elbeszélőjének, az Évek egy nagyon régi írói terv volt, amely sokáig megvalósítás nélkül maradt, azonban 2008-ban végül megszületett – és hamar be is robbant az irodalmi köztudatba. A könyv célja nem kevesebb volt, mint hogy az emlékezet erejével küzdjön a mulandóság és a felejtés ellen, egy életet és egy korszakot akart megörökíteni a 40-es évektől a 2000-es évekig úgy, hogy közben bemutatja a nagy társadalmi változásokat, a közgondolkodás átalakulását, a fontos történelmi, politikai pillanatokat, valamint a tárgyi környezetet, amely körbevette az embereket.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Forgách Kinga, Könyvesmagazin.hu, 2021. 11. 22.

2021-11-22 15:03:18
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ