Költő a családban, a család a költőben (Olvassbele.com)

Először a címe fogott meg. (Figyelmeztetés: grammatizálás következik!) Két szó lebeg mindenféle nyelvtani beágyazottság nélkül; két három szótagú szó, amelyekből kizengenek a z-k, s amelyekben dallamosan váltakoznak a hosszú és rövid magánhangzók. Nincs még alany, nincs állítmány, nem tudni, milyen szerepet kap majd később ez a két szó – de engem megszólítottak.

Aztán kézbe véve persze először ezt a verset kerestem meg Krusovszky Dénes gyerekverskötetében. Illetve előbb még megcsodáltam a Baranyai (b) András rajzolta bájos borítót: lám, a három gyerek! Egyik kicsi, másik pici, és egy éppencsakhogy nagyobbacska. Sorrendben egy iskolás, egy ovis, egy bölcsis. Hamarosan világossá vált, hogy a középső gyerek vált őzikévé, amióta a vadasparkban jártak, és ezt hiteles forrásból, a nagylánytól tudjuk meg. A kicsiknél még könnyen megy az efféle metamorfózis: hol királylánnyá, hol autóvá, hol madárrá lényegülnek. Ha néha kisbabává, azt nem szereti az apukájuk. Ő is ott van a kötetben persze, nagyon jól eltalált rajzban is meg egyebekben, erről majd később szó lesz. Most nézzük a verseket! Tudjuk, hogy nem az első gyerekeknek szóló verseskötete ez a szerzőnek, 2013-ban már megjelent egy (Mindenhol ott vagyok). Óriási különbség azonban, hogy az akkori a saját visszaidézett gyermeki hangján szól, a mostanit pedig már három gyermek apjaként írja, közelről megtapasztalva a gyermeki nézőpontot. Nem csak alkalma, ideje is volt bőven a figyelgetésre, hiszen a könyv a karantén idején született. Regényre készült az író, de változtak a körülmények, változott a fókusz: a család került a középpontba.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: H. Móra Éva, Olvassbele.com, 2022. 02. 02.

2022-02-02 15:03:14
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ