„Nincs happy end” (Népszava.hu)

Závada Pál legújabb verses regénye, az Apfelbaum voltaképp Az ember tragédiájának parafrázisa.

„A verses regény, hogy úgy mondjuk, nem spontán, nem primér, hanem mesterséges műforma. Létrejötte fejlett irodalmi tudatosságot, nagy műveltség- és mesterségbeli tájékozottságot tételez föl (…) Egyszóval erős irodalmi önszemléletet, intellektuális irodalmiságot” – írja Németh G. Béla Arany László: A délibábok hőse című művéről. Imre László, a műfaj legavatottabb tudósa szerint is „egyik fő témája az irodalom”.

Az itt kiemelt lényeges poétikai jegy, az irodalmiság Závada új művének is alapsajátossága, mert az Apfelbaum voltaképp Az ember tragédiájának parafrázisa: a hősök, a cselekmény struktúrái, a Madách alkotásából vett szó szerinti és lazább, tartalmi idézetek egyaránt erre a rokonságra épülnek. (A szállóigévé népszerűsödött sorok szinte mind megjelennek.) De jelöletlen idézetek formájában a mű a magyar és az európai irodalmi hagyomány megannyi képviselőjére utal, példaként itt csak néhány nevet említünk: Shakespeare, Molière, Goethe, Kleist, Dosztojevszkij, valamint Petőfi, Babits, Weöres, Orbán Ottó, Esterházy. A tizennégy soros strófák a műfaj – Byron Don Juanja melletti – legnagyobb klasszikusára Puskin Anyeginjére emlékeztetnek, az ötös és hatodfeles jambusi sorok, pedig a fő ihletforrást, Madách művét asszociálják.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balogh Ernő, Népszava.hu, 2022. 04. 29.

2022-04-29 17:06:34
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ