A külcsín mögötti tragédia (Könyvhét Folyóirat)
(kiadvány: Jack)
Marilynne Robinson neve már nem lehet ismeretlen a magyar olvasók számára – a nagysikerű Háztartás után immár a Gilead-sorozat is olvasható magyarul a Magvető kiadó jóvoltából. A nemrégiben megjelent, egyszerű címet viselő Jack e sorozat befejező kötete. Jack a Gilead-regények legkülönösebb alakja, a fekete bárány és a tékozló fiú egy személyben. A híres gileadi lelkész fiaként nem tudja meghazudtolni neveltetését, igazi úriember maradt még úgy is, hogy napról napra él és hagyja, hogy ide-oda fújja a szél. A gavalléros látszat mögött azonban sokkal sötétebb dolgok húzódnak meg. Jack most éppen St. Louis-ban tengeti napjait, ahol egy koszos kis szállóban bérel szobát, napközben pedig a várost járja, kereset és ital után kutatva – egyik után azért jóval nagyobb meggyőződéssel. Gyakran alszik padokon, egyetlen ingét pedig néha a temetőben lévő tavacskában mossa meg, és egy sírkőre teríti száradni. Az egyetlen cél, amely szeme előtt lebeg, ahogy átküzdi magát ezeken a napokon, hogy túlélje saját apját, és ő térjen haza annak temetésére, ne pedig fordítva.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bráder Edina, Könyv7.hu, 2022. 05. 03.

2022-05-03 15:22:51
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ