A hatalom szorongása (Élet és Irodalom)

Az Aczéllal való kapcsolat intimitását jól mutatja, amit Pándi Aczél ötvennyolcadik születésnapjára írt: „Kívánok a mostaninál kevesebb felhőt a homlokodra és több derűt a szemedbe. Kívánok kevesebb szorongást és több hitet a fővonal helyessége iránt.” (429.) Ha ők nem voltak biztosak a „fővonalban”, akkor ki lehetett volna? 1975-ben járunk, Pándi válságot szimatol: de nem az olajárrobbanás, nem a gazdasági reformok leállítása, nem az eladósodás miatt, hanem a marxizmus-leninizmus visszaszorulása miatt. Egy pártkongresszusi határozaton töprengve írja: „az ideológiai kulcshelyeken egyetemlegesen kell érvényesíteni a marxizmust. Elkeserítő helyzet alakult itt ki, Gyuri”. (432.)

Kardos András ötéves kemény munka után közreadta a maga apakönyvét. „Hol Pándiról, hol apámról fogok beszélni” – mondta a kötet bemutatóján. Az előszóban pedig ezt írta: „Mindenki hitt a maga igazában, apám (...) szenvedélyes őre volt a kádárizmusnak, a szocializmusnak, és ez a szenvedély határozta meg a saját igazához való viszonyát” (10.). Pándi a kádárizmus egyik meghatározó értelmiségije volt, az Aczél György köré tömörülő tanácsadók egyik legfontosabb alakja. Ebben a körben állandó volt a belső harc és a civódás (amit kívülről nem lehetett látni).

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Weiss János, Es.hu, 2022. 07. 29. 

2022-07-29 13:18:50
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ