Le kell vágni ahhoz a fejed, hogy kinyíljon a szemed?! – A hatalom és az erőszak természetrajza Tóth Krisztina új regényében, A majom szemében (Wmn.hu)
(kiadvány: A majom szeme)

Egy pszichiáter halott anyja lakásában selejtez. Közben rég eltemetett emlékek bújnak elő a poros sarkokból, és kénytelen szembenézni velük. Ahogy nem sokkal később saját tükörképével is, abból, ami lett belőle. Történik mindez egy olyan „képzeletbeli” országban, amelyben a hatalmat birtokló elit épp a múlt eltörlésén és egy új rendszer (az Egységes Össznemzeti Kormányzóság) kiépítésén dolgozik. Tóth Krisztina új regényét, A majom szemét a disztópia műfajába szokták sorolni, de képtelenség úgy olvasni, hogy ne jusson folyton az eszünkbe: ez a jövő már, bassza meg, itt van, legalábbis megágyaztunk neki. Kurucz Adrienn recenziója.

„A jövő előttünk romokban hever”

Ez a sor ugrott be többször is az Európa Kiadó Romolj meg című dalából, amíg A majom szemét olvastam. Egyrészt, mert a történetnek földrajzi keretet adó, oly ismerős jegyekkel bíró várost (amely persze nem Budapest, hanem egy képzeletbeli, de ezért lokalizálhatóan kelet-európai főváros, ezt több interjúban is elmondta a szerző) a polgárháború és a nyomor letarolta. Másrészt a benne lakók is csak önmaguk romjai, koruktól és státuszuktól függetlenül.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Kurucz Adrienn, Wmn.hu, 2022. 08. 11. 

 

2022-08-11 16:17:27
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ